Nagyvilág

Németországba szállítottak egy ebolás beteget

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) munkatársát a hamburg-eppendorfi egyetemi klinikán kezelik majd.

A beteget egy speciális repülőgéppel szállítják a hamburgi repülőtérre, ahonnan a tűzoltóság mentőkocsijával viszik a kórházba.

Az esetről előzőleg a Bild című német napilap számolt be. Az újság információi szerint a férfit eddig Sierra Leonéban kezelték. A WHO már július végén is érdeklődött a hamburgi egyetemi klinikánál, hogy tudná-e vállalni egy ebolás beteg ápolását, a vírussal fertőzött orvos azonban meghalt, mire Németországba szállították volna.

Egy amerikai egészségügyi tisztségviselő kedden azt mondta: bár az Ebola-vírus még mindig “nyerésre áll”, a szakértőknek megvannak az eszközeik a járvány megfékezésére.

A jelenlegi a legsúlyosabb járvány az Ebola-vírus közel negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A betegség mostani terjedése februárban Guineában kezdődött. A vérrel és más testnedvekkel terjedő járvány azóta Nigériára, Sierra Leonéra, Libériára, valamint a Kongói Demokratikus Köztársaságra is átterjedt, és már több mint 1400 ember életét követelte.

Felkészülnek a magyar kórházak is az Ebolára

Ebola-csomagot kell összeállítaniuk az egészségügyi intézményeknek – írta szerdai számában a Népszabadság. Speciális szabályokat írtak elő a betegek kezelésére és eszközöket is be kell szerezniük a magyar kórházaknak a kormányhivatalok utasítása szerint.

Arra nagyon kicsi az esély, hogy hozzánk is eljusson a fertőzés, de nem lehet kizárni, hogy egy Afrikából Magyarországra érkező ember hordozza a betegséget. A járványügyi szakértők szerint az Ebola-csomag is a kockázatminimalizálást szolgálja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik