Nagyvilág

Nyerésre áll az Ebola

Az Ebola elleni küzdelemre létrehozott Sierra Leone-i központban is terjed a vírus. Az Orvosok Határok Nélkül pedig már nem győzi a sok munkát.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden kivonta munkatársait egy Sierra Leone-i központjából, amelyet az Ebola-járvány elleni küzdelemre hoztak létre. A döntés oka, hogy az érintett laboratórium egyik dolgozója nemrégiben Ebola-vírussal betegedett megChristy Feig, a WHO szóvivője hangsúlyozta, hogy mindössze átmeneti intézkedésről van szó.

Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű nemzetközi segélyszervezet eközben közölte, hogy csak korlátozott mértékű támogatást tud nyújtani az Ebola elleni harchoz Kongóban, mivel a járvány feltartóztatását célzó küzdelem már így is meghaladja a segélyszervezet kapacitásait. Jeroen Beijnberger, az MSF kongói koordinátora elmondta, hogy máskor specialistákból álló csapatokat küldenének, most azonban lefoglalja őket a tömegeket érintő járvány Nyugat-Afrikában.

A vírus nemrégiben bukkant fel újból a Kongói Demokratikus Köztársaságban. A betegség augusztus 11. óta 13 halálos áldozatot szedett az ország északnyugati részében.

Tom Frieden, az amerikai járványügyi és megelőzési hatóság (CDC) igazgatója elmondta, hogy a pozitív fejlemények ellenére a vírus még mindig “nyerésre áll” Afrikában. A tisztségviselő, aki a héten ellátogat a három súlyosan érintett nyugat-afrikai országba, ugyanakkor kijelentette, hogy a járvány terjedése feltartóztatható. “Megvannak az eszközeink az Ebola feltartóztatására, azonban óriási figyelmet kell fordítani minden részletre” – mondta.

Hivatalos adatok szerint eddig több mint ezernégyszázan haltak meg a kór következtében Guineában, Libériában és Sierra Leonéban.

Ez a legsúlyosabb Ebola-járvány a vírus közel negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A vírus mostani terjedése februárban Guineában kezdődött, a járvány azóta Nigériára, Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt. A járvány vérrel és más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, hasmenés, hányás és bizonyos esetekben belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. Az Ebola-vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik