Nagyvilág

Ukrán válság – hadifoglyokat hajtottak ki Donyeck főterére

Oroszbarát szeparatisták arra kényszerítették vasárnap az elfogott ukránokat, hogy vonuljanak végig a lázadók ellenőrzése alatt álló városon.

Helyszíni beszámolók szerint a kelet-ukrajnai Donyeck Lenin téren végigvezetett, borotválatlan és kócos rabok közül sokan katonai gyakorlóruhát viseltek. A negyven-ötven fős csoportot felkelők kísérték, a felvonulás hírére több száz bámészkodó gyűlt össze a belvárosban.

Ez is vasárnap történt

Durva verbális agresszió

A foglyok érkezését hangszórókon keresztül jelentették be. “Itt láthatjuk vonulni azokat az embereket, akiket azért küldtek, hogy megöljenek minket. Ide akartatok jönni, hát most itt vagytok” – mondta egy férfihang.
   
Miközben a hadifoglyok leszegett fejjel vonultak, a város lakosai azt skandálták, hogy: “Fasiszták! Fasiszták!”. A Reuters brit hírügynökség tudósítója arról számolt be, hogy néhányan üvegekkel is megdobálták a felsorakoztatott foglyokat.
   
A csoport mögött takarítójárművek haladtak lépésben, a szervezők ezzel feltehetően azt akarták érzékeltetni, hogy a kormánykatonák lépte nyomán még a föld is beszennyeződik.
   
A rabokat a felvonulás végeztével két busszal ismeretlen helyre szállították.
   
Az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács eközben arról tájékoztatott, hogy a biztonsági erőknek eddig 722 tagja halt meg a kelet-ukrajnai harcok következtében. Ez a szám augusztus 11-én még “csak” 568 volt, ami azt jelenti, hogy kevesebb mint két hét leforgása alatt nagyjából százötven katona, rendfenntartó és határőr vesztette életét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik