Nagyvilág

Lefejezhettek egy amerikai újságírót

Az Iszlám Állam megjelentetett kedd este az interneten egy videót, amelyen állítólag James Foley két éve eltűnt amerikai újságíró lefejezése látható. A szélsőséges szunnita szervezet az üzeni az Egyesült Államoknak, hogy iraki légicsapásai miatt végezte ki.

Az Üzenet Amerikának című felvétel először a Youtube-on jelent meg, hitelességét egyelőre lehetetlen ellenőrizni.

A sivatagban készült videón egy, fekete ruhát viselő álarcos férfi elvágja a térdelő újságíró torkát. A kivégzést végrehajtó férfi angolul beszél, brit akcentussal, és közben késével hadonászik.

A kivégzés előtt az újságíró szólal meg, vélhetően a fogva tartók által összeállított szöveget mond fel. Közli, hogy a gyilkosa valójában az Egyesült Államok. Szeretteit arra szólítja, hogy keljenek fel az amerikai kormány ellen.

Képkocka a videóból (forrás: LiveLeak)

A 39 éves James Foley amerikai haditudósító tavalyelőtt novemberben tűnt el Szíria északnyugati részén, a török határ közelében. Állítólag fegyveres támadók tuszkolták egy gépkocsiba, és azóta nem volt róla hír. A CNN hírtelevízió szerint akkoriban Foley szabadúszó újságíróként több sajtóorgánumnak dolgozott, így a GlobalPost amerikai hírportálnak és az AFP hírügynökségnek is. Az újságíró két évvel korábban, 2011-ben is fogságba került: Líbiában három másik újságíróval együtt rabolták el, de hat héttel később szabadon engedték.

Diane Foley, az újságíró édesanyja a Facebookon azt írta, hogy soha nem voltak büszkébbek a fiúkra, ki különleges újságíró, személy, gyermek, és testvér volt. Arra kérte a fia elrablóit, hogy kíméljék meg többi túszuk életét, hiszen mint a fia, ők is ártatlanok. Semmi befolyásuk nincsen az amerikai kormány iraki, szíriai politikájára.

 

A megrázó felvételen a továbbiakban látható egy másik amerikai újságíró, feltehetően Steven Sotloff, akit tavaly augusztusban raboltak el a szíriai-török határ közelében. A szélsőségesek azt üzenik a videón Barack Obama amerikai elnöknek, hogy az ő kezében van az újságíró sorsa.

“Ennek az amerikai állampolgárnak a sorsa, Obama, a te következő döntésedtől függ” – üzenik a dzsihadisták.

Sotloff a Time és a Foreign Policy magazinnak volt a munkatársa.

Nem sokkal a videofelvétel megjelenése után a Fehér Ház közölte, hogy az amerikai ügynökök megpróbálják mihamarabb ellenőrizni a felvétel eredetiségét. “Ha valódi, el vagyunk borzadva egy ártatlan amerikai újságíró brutális meggyilkolásától, és mély együttérzésünket fejezzük ki családjának és barátainak” – közölte Caitlin Hayden, a nemzetbiztonsági tanács szóvivője.

A CNN hírtelevízió felhívja a figyelmet arra, hogy James Foley kivégzése emlékeztet Daniel Pearlnek, a The Wall Street Journal tudósítójának meggyilkolására. Pearlt 2002 januárjában rabolták el Pakisztánban, kivégzését a világhálón közzétett videón mutatta be az al-Kaida terrorszervezet.

A videót csak erős idegzetű, 18 év feletti olvasóink nézzék meg, ide kattintva megtalálják.

Olvasói sztorik