Nagyvilág

Izrael leteszi a fegyvert

Nem tárgyal a Hamásszal, hanem egyoldalúan és fokozatosan befejezi a gázai hadműveletet és kivonul a térségből - döntött az izraeli nemzetbiztonsági kabinet.

Izrael nem küldi el szombat este tárgyaló delegációját Kairóba a korábban tervezett tűzszüneti tárgyalásokra, de a katonai rádió kormányhoz közeli forrásai szerint ez nem jelenti, hogy néhány nap – öt nap vagy egy hét múlva – nem küldenek képviselőket Egyiptomba a megbeszélésekre. A tízes tévécsatorna szerint a hadsereg már felszámolta a Hamász radikális palesztin szervezet gázai alagútjainak döntő többségét, és egy-két napon belül teljesíti a szárazföldi akció megindításakor kitűzött célokat.

Mindenki haza mehet

A televízió szakértői szerint az izraeli katona pénteki elrablása nem változtatta meg az eredetileg eltervezett katonai lépéseket, nem vezetett az Erős Szikla hadművelet szárazföldi részének kiterjesztéséhez az övezetben. Viszont megváltoztatta a hadművelet befejezésének módját, a Hamásszal eredetileg közvetítők útján tervbe vett tárgyalásokat.

Joáv Mordeháj tábornok az arab nyelvű médiában felszólította a gázai övezet északi részén lévő Bét Lahíja és Al-Atatara palesztin lakóit, hogy térjenek vissza otthonaikba. Július 17-e óta első alkalommal mehetnek haza az ott élők, miután szombaton az izraeli hadsereg elhagyta az övezet szóban forgó északi részét. A The Times of Israel című angol nyelvű izraeli honlapnak katonai források azt nyilatkozták, hogy a következő napokban több másik gázai lakónegyedbe hazatérhetnek a palesztinok, miután az izraeli katonák az ott található alagutak felszámolása után kivonulnak onnan.


Europress Fotóügynökség

Teljesültek a célok

Szombaton az esti órákig a tízes tévécsatorna szerint a Hamász fegyveresei hetven rakétát lőttek Gázából különböző izraeli települések felé, az izraeli hadsereg pedig péntek reggel, a tűzszünet összeomlása óta több mint kétszáz gázai célpontot támadott. Köztük egy állítólagos fegyverközpontot az Iszlám Egyetem területén, továbbá több hamászos parancsnokságot.

Úgy tűnik, igazuk volt az elemzőknek. Korábban beszámoltunk róla, az izraeli kormányzat nem tervezi a Hamasz felszámolását és ellentétben a kormányzati retorikával, egészen visszafogottak a tervei:

• Ellentétben az izraeli miniszterelnök, Benjámin Nethanjahú nyilatkozataival, Izrael nem akarja a Hamaszt    megbuktatni.
• Nem is a Hamasz rakétagyárai, hanem az alagutak az elsődleges célpontok.
• A Hamaszt azért nem akarják bedönteni, mert attól tartanak, az utána következő szervezet még szélsőségesebb lesz.
• Ebből kifolyólag az izraeli kormányzat kényszerpályán mozog.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik