Nagyvilág

Ukrajnában nemzeti gyásznap lesz vasárnap

Porosenko "megfelelő választ" ígér az ukrán katonai szállítógépet lelövő szeparatistáknak.

“Megfelelő választ” helyezett kilátásba szombaton az ukrán katonai szállító repülőgépet lelövő szeparatisták számára Petro Porosenko ukrán államfő, aki a negyvenkilenc halálos áldozattal járó akció miatt nemzeti gyásznappá nyilvánította a vasárnapot – írta az MTI számos külföldi hírügynökség (AFP/AP/Reuters/EFE/ANSA/ITAR-TASZSZ) anyagaira hivatkozva.

Lelőtt gép

Rendkívüli ülést hívott össze az elnök

“Büntetés vár mindazokra, akik részt vettek ebben a cinikus terrorakcióban. Ukrajnának békére van szüksége, de a terroristák megfelelő válaszban részesülnek” – mondta az államfő. Porosenko rendkívüli ülésre hívta össze az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanácsot, hogy tagjaival megvitassa a történteket és a további lépéseket.

Az IL-76 típusú ukrán katonai szállító repülőgépet szombatra virradóra a kelet-ukrajnai Luhanszknál lőtték le, mégpedig a város repülőterének a közelében, ahová a gép leszállni készült. Ez volt a legtöbb halálos áldozatot követelő akció április óta, amikor a kijevi hatóságok megkezdték a “terroristaellenes” hadművelet-sorozatot.

Mind meghaltak

Egy ukrán katonai szóvivő szerint a gép fedélzetén utazó negyven ejtőernyős és a személyzet kilenc tagja mind életét vesztette. Az AFP francia hírügynökség helyszínen tartózkodó tudósítója beszámolt arról, hogy dél körül egyetlen holttestet sem lehetett látni azon a helyen, ahol a gép lezuhant. A gép ugyanis teljesen kiégett, elszenesedett. A tudósító mintegy két tucat oroszbarát felkelőt látott, akik a romok és a hamu között a meghalt ukrán katonákhoz tartozó tárgyakat szedték össze.

A “luhanszki népköztársaság” szóvivője elmondta: a repülőteret teljes mértékben lezárták a felkelők. Mint közölte, a gépet egy légvédelmi rakéta találta el. Más hírügynökségek azt jelentették, hogy a repülőgépre két rakétát lőttek ki. A luhanszki légikikötő térfigyelő kameráján az AFP szerint azt látni, hogy a találat pillanatában keletkezett villanás után harminc másodperccel vöröses fény borította be a láthatárt, akkor robbant fel ugyanis az Il-76.

Több összecsapás is volt szombaton

A nap folyamán Kelet-Ukrajna több részén is összecsaptak az ukrán kormányerők és az oroszbarát szakadárok. Mariupolban három ukrán határőr vesztette életét, további négy pedig megsebesült, amikor a szeparatisták rakétavetővel megtámadtak egy katonai konvojt. Az ukrán hatóságok az előző napon bejelentették, hogy erőik visszafoglalták a város központját.

Orosz hírügynökségi jelentések szerint az ukrán erőknek a Donyeck megyében lévő Szlavjanszkban végrehajtott tüzérségi támadása következtében tönkrement a Lenin nevét viselő kórház egy része, tökéletesen lerombolódott a sebészeti, a kardiológiai és a baleseti osztály. Ebben a városban az ITAR-TASZSZ szerint történt néhány robbanás, amely megrongálta a helyi piac területét és néhány középületet, több ember megsebesült.

Hollande és Merkel is rácsörgött Putyinra

Francois Hollande francia államfő és Angela Merkel német kancellár a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott szombati telefonbeszélgetésük során “súlyos aggodalmuknak” adtak hangot amiatt, hogy folytatódnak a harcok Ukrajnában. Különösen súlyosnak minősítették az ukrán hadsereg katonai gépének a lelövését.

Oroszország fegyverrel látja el a felkelőket?

A NATO szombaton olyan műholdas felvételeket tett közzé, amelyek a szervezet szerint megerősíteni látszanak azt a gyanút, miszerint Oroszország katonai eszközökkel látja el a kelet-ukrajnai felkelőket. A felvételeken a NATO szerint orosz harckocsik láthatók, amelyek az ukrán határ közvetlen közelében lévő körzetbe érkeztek – néhány nappal azelőtt, hogy a héten hasonló harckocsik jelentek meg Kelet-Ukrajnában az oroszbarát szeparatisták által ellenőrzött területen. Arszen Avakov ukrán belügyminiszter azt mondta, hogy ez utóbbi tankok a határ orosz oldaláról gurultak át, de a felkelők az állították, hogy azok az ukrán hadsereg arzenáljából valók.

A NATO szerint azonban ezeken a harckocsikon nincs semmilyen olyan felirat, vagy álcázófestés, amit az ukrán haderő használ saját eszközein. Sőt, nincs rajtuk semmilyen jelzés – márpedig éppen ez a taktika jellemezte az oroszok akcióit a Krím félszigeten, annak megszerzése idején.

A NATO felszólította Moszkvát

Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár pénteken közölte: a konfliktus súlyos kiszélesedésének tekinthető, ha megerősítést nyer, hogy valóban orosz harckocsik lépték át az ukrán határt. A dán politikus aggasztónak nevezte az arról szóló híradásokat, hogy “fegyveres bandák” nehézfegyverekre, a többi között harckocsikra tesznek szert Oroszországból.

Rasmussen ismételten felszólította Moszkvát, hogy hajtsa végre a csapatok teljes kivonását az ukrán határ közeléből, vessen véget a fegyverek és fegyveresek átszivárgásának a határon, továbbá vesse latba befolyását, hogy a kelet-ukrajnai szakadárok letegyék a fegyvert és felhagyjanak az erőszakkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik