Nagyvilág

Több száz halott lehet Moszulban

Az iraki várost iszlamista fegyveresek foglalták el. Civilek is vannak az áldozatok között.

Akár több százan is meghalhattak az elmúlt napokban az iraki Moszulban, a várost elfoglaló iszlamista fegyveresek és a kormányhadsereg hadműveleteiben – közölte pénteken Genfben az ENSZ emberi jogi illetékese.

Navi Pillay emberi jogi biztos szóvivője, Rupert Colville elmondta, hogy az irodájukhoz eljutott jelentések szerint az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szunnita szélsőséges csoport harcosai civileket is meggyilkoltak, és a hadsereg is bombázott polgári célpontokat – írja az MTI.

A dzsihadista fegyveresek Bagdad felé nyomulnak, miután elfoglalták az észak-iraki Moszult, Ninive és – a részben kurd ellenőrzés alá került – Kirkuk tartományokat, Tikrítet és Szaláheddín tartomány más területeit, valamint keleten Dijála kormányzóságot.

Navi Pillay aggodalmának adott hangot az önkényes kivégzések miatt. Megállapítása szerint az emberi jogi helyzet drámaian romlott Irakban.

Túlkapások a hadseregnél is

Az ENSZ beszámolója szerint a Moszult lerohanó iszlamisták áldozatai között van 17, a rendőrségnek dolgozó civil. Négy nő öngyilkosságot követett el, miután erőszakot tettek rajtuk. Tizenhat grúz állampolgárt elraboltak. A fegyveresek kiszabadították a börtönökből fogva tartott társaikat, akik ezután bosszúhadjáratot indítottak a városban azok ellen, akiknek szerepük volt az elfogásukban.

A jelentések szerint ugyanakkor a hadsereg is követett el túlkapásokat: akár 30-an is meghalhattak, amikor június 6-án és 8-án polgári célpontokat bombáztak.

Ugyancsak pénteken számolt be a világszervezet arról, hogy idén már nyolcszázezren váltak menekültté Irakban a hadsereg és különböző fegyveres csoportok között dúló harcok miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik