Nagyvilág

Szükségállapotot hirdettek Irakban

Iszlamista felkelők ellenőrzésük alá vonták az észak-iraki Ninive tartomány egészét. A főváros közelében egy merényletben 31 embert öltek meg.

Ez az első eset, hogy a lázadók hatalmába került az arab országban egy egész tartomány – a 3,5 fél milliós, szunnita és kurd többségű régióban jelentős az olajipar. A parlament elnöke szerint katonák és rendőrök levetették egyenruhájukat, hátrahagyták járműveiket, és elmenekültek. A felkelők folytatják előrenyomulásukat a Ninivével délen szomszédos Szaláheddín tartomány felé.

A szunnita lázadók által gyűlölt Núri al-Máliki síita miniszterelnök szükségállapot bevezetését kérte a bagdadi parlamenttől Moszul elfoglalása miatt. A támadóknak a katonákkal és rendőrökkel vívott harcok után sikerült elfoglalnia Ninive tartomány kormányzójának a székházát, börtönöket és televíziókat, s végül az egész várost – tették hozzá a források. Egy korábbi híradás szerint Atíl Nudzseifi kormányzó el tudott menekülni.

Kedd reggel kettős pokolgépes merényletet követtek a fővárostól mintegy 50 kilométerre északkeletre fekvő Baakúba temetőjében, az incidensben legkevesebb harmincegy gyászoló életét vesztette, huszonnyolcan pedig megsebesültek – közölték rendőrségi és egészségügyi források. Eddig egyetlen csoport sem vállalta magára a merénylet elkövetését.

Az amerikai csapatok kivonása után két évvel az utóbbi évek legvéresebb erőszakhulláma tapasztalható Irakban: tavaly 8868 embert öltek meg az ENSZ-misszió jelentése szerint. Félő, hogy az ország visszacsúszik a polgárháborúba, amely 2006-2007-ben érte el csúcspontját. Megfigyelők szerint az erőszak elharapódzásában szerepet játszik a szomszédos Szíriában folyó polgárháború, amely az iraki társadalmat is megosztja, és felerősítette a vallási ellentéteket a szunniták és a síiták között.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik