Nagyvilág

Távozik a Fehér Ház szóvivője

Jay Carney úgy gondolja, ideje továbblépni - jelentete be Barack Obama.

Három és fél év után távozik posztjáról Jay Carney, Barack Obama amerikai elnök szóvivője, akinek helyét Josh Earnest, a személyes okokból leköszönő Carney helyettese veszi át június közepén.Barack Obama személyesen jelentette be a cserét pénteken. Mint mondta, Jay Carney úgy gondolja, ideje továbblépni.

Az elnök a legközelebbi barátai között említette a távozó szóvivőt, és nagyszerű tanácsadónak nevezte őt. “Nagyon fog hiányozni” – mondta, hozzátéve, hogy barátként és tanácsadóként a továbbiakban is számít rá.

Obama 2011 elején nevezte ki szóvivőjének a 49 éves férfit, aki előtte két évig Joe Biden alelnök kommunikációs igazgatója volt. Az amúgy újságíró Carney a fehér házi szolgálata előtt csaknem három évig volt a Time magazin washingtoni irodájának főnöke.

Josh Earnest ugyancsak Obama bizalmasai közé tartozik. A 2008-as előválasztások során ő volt a demokraták kommunikációs igazgatója. Pénteken Obama úgy említette őt, mint aki nem kerülgeti a forró kását.

Noha Earnest hivatalosan csak június közepétől tölti be a szóvivői posztot, jövő heti európai látogatására már ő kíséri az elnököt.

A fehér házi újságírók jó kapcsolatokat ápolnak vele, segítőkésznek tartják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik