Nagyvilág

Megmenti Ukrajnát az új elnök

Most kezdődik csak igazán a kijevi vezetésnek az oroszbarát szakadárok ellen indított, terrorellenesnek nevezett művelete – jelentette ki Petro Porosenko.

Háborús állapotok uralkodnak Ukrajna keleti részén, amit nem lehet tétlenül nézni – mondta egy szerdai német lapinterjúban Petro Porosenko megválasztott ukrán elnök, aki szerint most kezdődik csak igazán a kijevi vezetésnek az oroszbarát szakadárok ellen indított, terrorellenesnek nevezett művelete.

Petro Porosenko az Ütés (UDAR) párt elnökével, Vitalij Klicskóval a Bild című lapnak közösen adott interjúban kiemelte, hogy minden erővel Ukrajna “megmentésén” kell dolgozni, mert a Krím orosz megszállása és a keleti régióban kialakult háborús helyzet miatt vészesen megrendült az ország stabilitása.

Az Ütés párt jelöltjeként a vasárnapi államfőválasztáson a szavazatok többségét elnyerő politikus elmondta, hogy amíg nem iktatták be hivatalába, nem adhat parancsokat a hadseregnek. Ugyanakkor “szoros kapcsolatban állok a kormánnyal és elmondhatom, hogy a terrorellenes művelet végre igazán elkezdődött. Nem engedhetjük többé, hogy ezek a terroristák elraboljanak és agyonlőjenek embereket, hogy elfoglaljanak kormányzati épületeket és hatályon kívül helyezzék a törvényeket” – mondta Porosenko.

Putyin meglepődött

A fegyveres szeparatisták, akik “háborút indítottak Ukrajna ellen”, oroszországi kiképzőtáborokból érkeznek – tette hozzá, kiemelve, hogy Oroszország célja ingatag helyzetbe sodorni Ukrajnát, hogy “mindent elfogadjon, amit csak akarnak az oroszok”. Erre a fenyegetésre a legjobb válasz a demokratikus választás, és a vasárnapi választás egyértelmű eredménye meg is lepte Vlagyimir Putyin orosz elnököt – fejtette ki Petro Porosenko.

Hangsúlyozta, hogy államfőként mindenekelőtt a hadsereg megerősítésén, finanszírozásának javításán dogozik majd.

Vitalij Klicsko hozzátette, hogy az ukrán hadseregnek a lakosság anyagi támogatására, adományokra is szüksége van, mert tarthatatlan, hogy az ország biztonságáért harcoló katonáknak “még rendes golyóálló mellényük sincsen”.

Petro Porosenko úgy vélte, Putyin a “közvetlen befolyását” felhasználva leállíthatná a harcokat. Elmondta, hogy tárgyal majd az orosz elnökkel, de továbbra is minden eszközt alkalmazni kell, hogy nyomás alá helyezzék Oroszországot, beleértve az újabb szankciók bevezetését.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik