Nagyvilág

Klicsko polgármester lehet Kijevben

Klicsko polgármester lehet KijevbenA vasárnapi ukrán elnök- és polgármester-választáson egyelőre pártja győztesként ünnepli Vitalij Klicskót, államfőre mintegy 61 százaléknyian adták le voksukat.

A Központi Választási Bizottság (CVK) összesítése azonban még nem végleges, mivel a szavazóhelyiségek egy része nem zárt be a hivatalosan meghatározott időpontban, azaz helyi idő szerint 20.00 órakor. Sokan álltak ugyanis még sorban az adott helyeken, hogy éljenek szavazati jogukkal, ezért ezekben a helyiségekben engedélyezték a későbbi zárást. Ebből következően a részvételi arány még nőhet.

Donyeckben akadályozták a választást

Az eddigi adatok szerint a legaktívabb az ország középső és nyugati részén volt a lakosság, a déli országrészben viszont kisebb arányban járultak az urnák elé, elsősorban a szeparatisák által keltett feszült légkör miatt. Egyelőre nehéz felmérni, hogy milyen volt a szavazási kedv a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhansz megyében, mert még azokból a körzetekből is nehéz eljuttatni a központba az adatokat, ahol egyébként sokan – vállalva a veszélyt – elmentek szavazni. Ez az oka annak is, hogy a végleges választási eredmények csak néhány nap múlva válhatnak ismertté.

Donyeckben és Luhanszkban az oroszbarát szakadárok megakadályozták több szavazókör kinyitását. Donyeck megyében a 22 területi választási bizottságból csak 9 működött, Luhanszk megyében pedig a 12-ből mindössze kettő. Donyeck városában egyetlen szavazóhelyiség sem nyitott ki. Donyeckben fegyveres szeparatisták járták teherautókon az utakat, levegőbe leadott lövésekkel igyekeztek megfélemlíteni a lakosságot. Volt, ahol a szakadárok szavazóurnákat zúztak szét.

Klicsko lesz Kijev polgármestere

A szavazatok 57,4 százalékával Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) párt vezetője nyerte a vasárnapi ukrán elnökválasztással együtt tartott kijevi polgármester-választást az ukrán televízióban ismertetett felmérés eredménye szerint.

A volt profi ökölvívó világbajnok 2006-ban és 2008-ban is indult a tisztségért, de mindkét alkalommal alulmaradt. Most több mint 40 százalékkal előzte meg a második helyen végző Leszja Orobec parlamenti képviselőt, egy másik Majdan téri aktivistát.

A 42 éves Klicsko pártjának jelöltje, Petro Porosenko már az első fordulóban megnyerte az előre hozott elnökválasztást. A milliárdos üzletember szintén Klicsko győzelmét valószínűsítette saját felmérésükre hivatkozva.

“Belső adataink azt mutatják, hogy Vitalij lesz Kijev új polgármestere” – jelentette ki. Ugyancsak saját felméréseik azt mutatták, hogy az UDAR a szavazatok 40 százalékával a közgyűlés legnagyobb frakciója lesz.

Klicsko a sajtónak arról beszélt, hogy az ukrán főváros központjában a tüntetések idején emelt barikádok “betöltötték funkciójukat”, és ideje lebontani őket.

“Azzal a felhívással fordulunk az emberekhez, segítsenek elbontani a barikádokat, hogy Kijev és Ukrajna visszatérjen a normális kerékvágásba. Vissza kell hoznunk a békét Ukrajnába, a főváros pedig jó példát fog mutatni az egész országnak” – hangsúlyozta.

Vissza kell adni a városnak az önkormányzatiságot

A kijevi Függetlenség terén, a Majdanon aktivisták eddig megtagadták, hogy elhagyják a belvárost, amíg nem valósulnak meg azok a reformok, amelyekért harcoltak.

Klicsko biztosított afelől, hogy nem alkalmaz erőszakot a Majdanon több mint fél éve sátrat vert tüntetők ellen – akik sokak szemében a Viktor Janukovics elnököt elűző forradalom hősei -, de megpróbálja majd meggyőzni őket, hogy bontsák le a barikádokat.

A 2,8 milliós ukrán főváros leendő polgármestere úgy fogalmazott, sok reformra van szükség a közlekedés, az ingatlanpiac, az egészségügyi ellátás és az oktatás terén, és elsődleges célnak tartja a korrupció elleni harcot.

A polgármesteri tisztség jelenleg azonban inkább csak reprezentatív tisztség, a legfontosabb döntéseket az államfő által közvetlenül kinevezett közgyűlési elnök hozza meg. Megfigyelők ugyanakkor arra számítanak, hogy Porosenko nagyobb hatalommal ruházza majd fel a bizalmasának tartott Klicskót.

“Vissza kell adni a városnak az önkormányzatiságot” – hangoztatta a volt ökölvívó, aki épp Porosenko javára lépett vissza az elnökválasztáson való indulástól.

Vitalij Klicsko egyelőre csak átmeneti ideig, a 2015 októberében tartandó rendes polgármester-választásig lesz a város vezetője. A polgármesteri szék 2012 nyara óta üres.

A vasárnapi voksoláson 2,1 millió kijevi vett részt, a szavazók 19 jelölt közül választhattak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik