Nagyvilág

Egyelőre reménytelen, hogy meglegyenek a maláj gép roncsai

Új szakaszba lép a múlt hónap elején eltűnt malajziai utasszállító repülőgép utáni kutatás, miután már semmi esély nincs arra, hogy az óceán felszínén találjanak belőle bármilyen darabkát - jelentette ki hétfőn Tony Abbott ausztrál miniszterelnök. Az új szakaszban az Indiai-óceán fenekén az eddiginél jóval szélesebb területen keresik a gép maradványait.

A Malaysia Airlines Kuala Lumpurból Pekingbe tartó, MH370-es járatának március 8-án veszett nyoma. A Boeing 777-200-as repülőgép fedélzetén 239 ember tartózkodott, közülük több mint 150 kínai állampolgár volt.

A kiterjedt légi és tengeri kutatások ellenére az eltűnt gépnek eddig semmilyen darabját nem találták meg. Abbott hétfőn azt mondta, elképzelhető, hogy később sem sikerül nyomára bukkanni a gépnek. Hozzátette mindazonáltal, hogy mindent megtesznek, “amit emberileg és az ésszerűség határain belül” meg lehet tenni.

Abbott szerint az új kutatási terület mintegy 80-szor 700 kilométert tesz ki, és tengeralattjárós átvizsgálása 6-8 hónapig is eltarthat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik