Nagyvilág

Megindult a harc Kelet-Ukrajnában

Harcok bontakoztak ki a kelet-ukrajnai Szlovjanszk peremén, ukrán harckocsik és más haditechnikai eszközök tartanak a város felé - jelentette kedd reggel az ukrán média a helyi "önvédelmi erőkre" hivatkozva.

Az ukrán válság eseményei és az orosz fellépés, a “külső sokk” meglepetést okozott, és romba döntött egy 15-25 éves álmot, amely arról szólt, hogy a területi kérdéseknek már nincs jelentőségük, csak a verseny számít – fogalmazott kedden egy brüsszeli panelbeszélgetésen Martonyi János külügyminiszter.

Az Európai Politikai Tanulmányok Központja (CEPS) által szervezett rendezvényen a magyar diplomácia vezetője elmondta, hogy jelenleg az Európai Unió, bár igyekszik, sajnos nem irányítója az eseményeknek, csak reagál a történésekre. Martonyi János amellett foglalt állást, hogy az Európai Uniónak ki kell állnia az elvei és az értékei mellett, és a jelenlegi helyzetben félre kell tenni a belső vitákat és nézeteltéréseket.

Terrorellenes művelet indult

Megkezdődött keddre virradóra a terrorellenes művelet Donyeck megye észak részén – jelentette be a parlamentben Olekszandr Turcsinov ukrán ideiglenes elnök. Turcsinov közölte, hogy a terrorellenes műveletet “fokozatos, felelősen és megfontoltan” fogják végrehajtani a hatóságok. A célja az emberek védelme.

Az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács hétfő reggelig adott időt a kelet-ukrajnai Moszkva-barát szakadároknak, hogy távozzanak az általuk megszállt középületekből. A testület kilátásba helyezte, hogy ellenkező esetben átfogó terrorizmusellenes hatósági fellépés kezdődik ellenük a hadsereg bevetésével.

Az önvédelmi erők egyik koordinátora, Mikola – aki családi nevét nem kívánta nyilvánosságra hozni – elmondta, hogy a Szlovjanszk szomszédságában fekvő Andrijivka faluban harcok folynak, fegyverropogás és robbanások zaja hallatszik onnan, ég a falusi tanács épülete, a város felé pedig páncélozott katonai járművek tartanak.

A Jobboldali Szektor támadhatott

Szerinte támadás érte a szlovjanszki szakadár önvédelmi erők néhány posztját. Rendszámtábla nélküli gépkocsival közlekedő, fekete egyenruhás emberek nyitották rájuk tüzet. Mikola azt feltételezi, hogy a Jobboldali Szektor nevű nacionalista szervezet emberei voltak a támadók – írta az Ukrajinszka Pravda internetes portál.

Az UNIAN hírügynökség beszámolója szerint az andrijivkai faluházát az éjszaka folyamán gyújtották fel ismeretlen tettesek, a kétszintes épület teljesen kiégett, de senkinek sem esett baja. A szlovjanszki adminisztráció illetékesei azonban cáfolták azt, hogy lövöldözés volt a településen.

Vjacseszlav Ponomarjov, Szlovjanszk ügyvezető polgármestere, a helyi “önvédelmi dandár” parancsnoka ugyancsak azt állította több forrásra hivatkozva, hogy a város felé harckocsik és más katonai eszközök tartanak. A szakadárok nem akarják, hogy vér folyjon, és készek tárgyalni – tette hozzá.

Ukrán katonák harckocsikkal mintegy 70 kilométerre a kelet-ukrajnai Szlovjanszktól
MTI/AP/Russian Reporter Magazine/Makszim Dondjuk

A RIA Novosztyi orosz hírügynökség közölte, hogy katonai eszközöket, egyebek mellett páncélozott katonai járműveket láttak a Donyeck megyei Karamatorszk peremén is.

Terrorellenes műveletek a szakadár akciók ellen

Olekszandr Turcsinov ukrán ügyvivő államfő hétfőn a szakadároknak adott ultimátum lejárta után aláírta a kelet-ukrajnai “terrorellenes művelet” megkezdéséről szóló rendeletet. A nemzetbiztonsági és védelmi tanács előző nap határozott úgy, hogy a fegyveres erők bevonásával átfogó terrorellenes hadműveletet kell végrehajtani Kelet-Ukrajnában. A művelet célja a terrorista fenyegetés leküzdése, illetve Ukrajna területi intergritásának megőrzése – hangsúlyozta hétfői rendeletében Turcsinov. Az elnöki rendelet a közzététel napján, azaz hétfőn életbe is lép.

Fegyveres szakadárok elfoglalták hétfőn a kelet-ukrajnai Donyeck megyében lévő Szlovjanszk településen a helyi katonai repülőteret. Az erről tanúskodó videofilm egy szlovjanszki hírportálon jelent meg. A szeparatisták közlése szerint a reptér elfoglalásával azt igyekeznek megakadályozni, hogy rendvédelmi egységek érkezzenek a városba Kijevből.

Helyszíni jelentések szerint a településen jelzés nélküli egyenruhát viselő katonák jelentek meg, akiket Ukrajnában egyenruhájuk színéről a Krím orosz megszállása óta “zöld emberkékként” szoktak a médiában emlegetni. Hajlandók voltak beszédbe elegyedni az újságírókkal. Azt mondták magukról, hogy a Krím félszigetről érkeztek, és ukránok. Azért jöttek, hogy “fényes jövőt biztosítsanak” a város lakóinak – tették hozzá.

Luhanszkban és más kelet-ukrajnai városokban oroszbarát szakadárok foglalták el a közigazgatás épületeit
Fotó: MTI/EPA/Zurab Kurcikidze

Emellett hétfőn több katonai teherautót láttak szemtanúk a városba érkezni, elmondásuk szerint azokon erősítés érkezett az oroszbarát fegyveresek számára. A szakadárok nem engedték, hogy az újságírók felvételeket készítsenek a teherautókról, elvették tőlük a rögzítésre alkalmas technikai eszközeiket. Az lb.ua hírportál tudósítója ugyanakkor lencsevégre kapott egy teherautót, amely mellett katonai egyenruhát viselő emberek vannak. A portál tudósítója a városban tartózkodó szakadároknál géppuskákat, gránátvetőket és mesterlövészpuskákat is látott.

Újabb ostrom Horlivkában

Eközben a megye egy másik településén, Horlivkában a rendőrség épületének elfoglalása után a szakadárok megostromolták és elfoglalták a városházát. Önhatalmúlag leváltották a település eddigi vezetőjét, és kinevezték polgármesternek Olekszandr Szapunovot, a horlivkai oroszbarát önvédelmi egység parancsnokát. Az épületre kitűzték a “donyecki köztársaság” zászlaját. A polgármestert annak ellenére váltották le, hogy a kelet-ukrajnai szeparatisták által jelképükké választott, narancs-fekete sávos orosz cári György-szalagot tűzte a ruhájára, s úgy jelent meg az épületfoglalók előtt.

Zsdanyivkában mintegy 20 szeparatista ellenállás nélkül elfoglalta a városházát, és kitűzték rá a “donyecki köztársaság” zászlaját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik