Nagyvilág

Ukrajna: civileket használnak élő pajzsként

Az ukrán különleges erők „terroristaellenes műveletet” indítottak hétvégén. Halottak és sebesültek is vannak.

Mindkét oldalon vannak halottak és sebesültek annak a “terroristaellenes műveletnek” a nyomán, amelyet az ukrán különleges erők a hét végén indítottak Kelet-Ukrajnában – jelentette be vasárnap az ukrán belügyminiszter.

Mindkét oldalon vannak veszteségek

Arszen Avakov Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy a Donyeck megyei Szlovjanszkban folyó művelet közben az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) egyik embere életét vesztette, további öt pedig megsebesült, ez utóbbiak között van az SZBU terroristaellenes központjának vezetője.

A “szeparatista oldalon” lévő sérültekről, halottakról nincs pontos adata. Más források már kilenc sérültről számoltak be.

Békés állampolgárokat használnak élő pajzsnak

A belügyi tárca vezetőjének állítása szerint a szakadárok békés állampolgárokat használnak élő pajzsként a rendvédelmiekkel szemben. A mintegy 100 ezres lakosú Szlovjanszkban tudomása szerint legfeljebb ezren támogatják az épületfoglaló szakadárokat. A közelében lévő Kramatorszkban viszont megfogalmazása szerint a helybeliek “elégedetlenek az idegenek tevékenységével”.

Blokád alatt

Helyszíni jelentések alapján Kramatorszkban továbbra is oroszbarát szakadárok kezén van a városi tanács és a rendőrség épülete. A városháza előtt barikádot építettek, a helyi katonai repülőtérhez vezető utat pedig blokád alá vonták. 
Ugyanakkor a Kramatorszk felől Szlovjanszkba vezető úton a biztonsági erők megszüntették a blokádot.

Újabb foglalások

Vasárnap vált ismertté, hogy az éjjel a megye egy újabb településén, Jenakijevében foglalták el szakadárok a városházát, a rendőrség és az ügyészség épületét. A városházára kitűzték Oroszország és a “donyecki köztársaság” zászlóit.

Napközben a megye déli részén, az Azovi-tenger partján lévő Mariupol városában is megszállták a városi tanács épületét. Az esős időben kevesebb mint ezren gyűltek össze az épület előtt követelni a megye elszakadását Ukrajnától.

Szombaton Donyeck megye több városára is kiterjedtek az épületfoglalások. Szlovjanszk és Kramatorszk mellett Krasznij Limanban mintegy ötven, Kalasnyikov gépkarabéllyal felfegyverzett maszkos hatolt be a rendőrség épületébe.

Fegyveresek elfoglalták még Donyeckben a rendőrkapitányságot, ahol az oroszbarát tüntetők nyomására lemondott a megye rendőrkapitánya. A megyeközpontban továbbra is a szakadárok kezén van a megyei adminisztráció épülete, amelyet egy hete szálltak meg.

Zöld folyosót akarnak nyitni

Krasznij Liman, Szlovjanszk, Kramatorszk, Donyeck és Mariupol egy észak-déli irányban húzódó főút mentén helyezkedik el. A Donyeck megyei szakadárok közül páran azt mondták helyi újságíróknak, hogy a feladatuk “zöld folyosót nyitni” az orosz csapatok számára. Szakértők szerint hasonló forgatókönyvet valósítanak meg Moszkva irányításával Kelet-Ukrajnában, mint a Krím félsziget orosz megszállásakor.

Több jel mutat arra, hogy jelzés nélküli egyenruhát viselő orosz katonák irányítják a Donyeck megyei épületfoglalásokat, akik nagy valószínűséggel a Krím félszigetről szivárogtak át a kelet-ukrajnai területre. A helyi belügyi szervek tájékoztatása szerint Kramatorszkban a támadók AK100-as gépkarabélyt használtak, amely csak az orosz hadseregben van rendszeresítve – számolt be az MTI tudósítója.

Ashton aggódik a kelet-ukrajnai események miatt

Komoly aggodalmának adott hangot vasárnap déután közzétett közleményében a kelet-ukrajnai fejlemények miatt az Európai Unió külügyi főképviselője, Catherine Ashton.

Ashton a “fegyveres egyének és szeparatista csoportok” akcióinak hulláma miatt fejezte ki aggodalmát, egyúttal megerősítette, hogy az EU erőteljesen elkötelezett Ukrajna területi egysége és szuverenitása mellett. Felszólította Oroszországot, hogy vonja vissza csapatait az ukrán határ közeléből, és hagyjon fel minden olyan tevékenységgel, amely az ország destabilizációjára irányul.

Az EU külügyi főképviselője a kijevi kormányt is “bátorítja”, hogy járuljon hozzá a feszültség enyhítéséhez, biztosítsa a május 25-i elnökválasztás tisztaságát és szabadságát annak érdekében, hogy az állampolgárok kinyilváníthassák akaratukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik