Nagyvilág

Pedofíliával vádolnak egy olasz diplomatát a Fülöp-szigeteken

Olaszország türkmenisztáni nagykövete három kisfiúval bukott le.

A diplomata vakációra utazott az ázsiai országba. Őrizetbe vételekor három kiskorú fiú társaságában volt egy üdülőhelyen – közölte hétfőn a Fülöp-szigetek rendőrsége.

Gyermekvédők értesítették a hatóságokat

Az olasz külügyminisztérium megerősítette, hogy Daniele Bosióról, Olaszország türkmenisztáni nagykövetéről van szó, akit az ügy napvilágra kerülése után felmentettek hivatalából.

Romula Sapitula Fülöp-szigeteki rendőrfőnök elmondta, hogy a három, 9-12 év körüli fiú társaságában sétálgató külföldire a Bahay Tuluyan gyermekvédő csoport szintén nyaraló munkatársai figyeltek fel, és ők értesítették a hatóságokat.

Életfogytiglanit is kaphat

A diplomata kihallgatásán azt mondta, hogy a fiúk utcagyerekek voltak Manilában, és szüleik tudtával vitte őket magával. A rendőrség közleménye szerint a gyerekek azt állítják, hogy a diplomata saját lakhelyére hívta őket, megfürdette mindhármukat, pénzt és ételt adott nekik, majd pedig magával vitte őket az üdülőhelyre is.

A Fülöp-szigeteken akár életfogytiglani börtönbüntetést és legkevesebb 44 ezer 500 dollár (mintegy 9,9 millió forint) pénzbírságot is kaphatnak azok, akiket bűnösnek találnak gyermekcsempészet vádjával. A pedofília negyven évig terjedő börtönnel büntethető a délkelet-ázsiai országban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik