Nagyvilág

Botrányt okozott a pápagyűlölő vatikáni tudósító

A brit katolikus lapnak tudósító újságíró a Facebook-oldalán kívánt az általa patkánynak nevezett XVI. Benedek halálát - felfüggesztették.

A The Tablet című brit katolikus hetilap felfüggesztette munkájából Robert Mickens vatikáni tudósítót, mert rágalmazó kifejezésekkel illette XVI. Benedek nyugalmazott pápát. A hírt a The Tablet honlapja pár sorban közölte. A brit hetilap szerkesztősége annyit tett csak hozzá, hogy vizsgálat indult az újságíró ellen.

II. János Pált is becsmérelte

A Vatikánnal és az egyházzal foglalkozó olasz sajtó megdöbbenéssel fogadta a Robert Mickens felfüggesztésének előzményeiről szóló közléseket.

A vatikáni sajtóközpontban tekintélyes tudósítóként ismert Robert Mickens bukását a saját Facebook-oldalán írt véleménye okozta. Az újságíró – a név első betűit levágva – patkánynak (Rat) nevezte Joseph Ratzingert, vagyis XVI. Benedek nyugalmazott pápát, akinek minél előbbi temetését is kívánta.

A tudósító Facebook-oldalán negatív megjegyzések olvashatók II. János Pálról is, akit az egyház április 27-én avat szentté.

“Milyen tájékoztatást kaphattak a brit katolikus olvasók XVI. Benedek pápasága éveiben Robert Mickenstől?” – kérdezte blogján Marco Tosatti, a La Stampa című olasz napilap vatikáni szakértője. Hozzátette: “ha az ilyen vatikáni tudósítók az egyház és a nyugalmazott pápa barátainak számítanak, milyenek lehetnek az ellenségei?”

„Hány kétszínű tudósító van még közöttük?”

A XVI. Benedek pápasága utolsó hónapjaiban kirobbant botrányokról (egyebek között az egyházfő komornyikja általi kiszivárogtatásokról, a Vatileaks-ügyről), továbbá az egyházfő tavaly februári lemondásáról és a Ferenc pápát megválasztó konklávéról Robert Mickens tudósított és magyarázta el az eseményeket, ráadásul nemcsak a The Tablet oldalain, hanem számos európai és nemzetközi médiának nyilatkozva is.

A Vatikánnal foglalkozó olasz újságírók és hírportálok Robert Mickens kizárását követelik a vatikáni sajtóközpontból, és azt kérdezik, hány “kétszínű tudósító” van még közöttük. “Ha a korábbi beszámolók mögött a XVI. Benedek iránti gyűlölet húzódott, a Ferenc pápát övező túlzott sajtólelkesedést őszintének lehet-e tartani?” – tette fel a kérdést Marco Tosatti.

Más arra vár választ: Mickens “ostobaságból adta-e ki magát a Facebookon, vagy azt hitte, hogy neki mindent szabad?”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik