Nagyvilág

Titkosszolgálat állna a szállodabeli mészárlás mögött?

Az afgán nemzetbiztonsági igazgatóság (NDS) közvetlenül Iszlámábádot tette felelőssé a merényletért.

Afganisztán szerint a pakisztáni titkosszolgálat áll a kabuli luxusszálloda elleni, előző heti támadás mögött, amelynek során fegyveresek kilenc embert, köztük négy külföldi polgári személyt lőttek agyon.

Afganisztánban a nyilvánosság előtt általában “meg nem nevezett külföldi hatalmakról” beszélnek, amikor azt akarják sugallni, hogy Pakisztánnak is szerepe lehetett egy bizonyos eseményben, az afgán nemzetbiztonsági igazgatóság azonban ezúttal közvetlenül Iszlámábádot tette felelőssé a merényletért. “Az NDS vizsgálata azt mutatja, hogy a pakisztáni titkosszolgálatok is benne voltak a szörnyű támadás megtervezésében” – olvasható a sajtóközleményben.

A pakisztáni külügyminisztérium visszautasította a vádat, miszerint kapcsolatban álltak volna a fegyveresekkel, akik csütörtökön behatoltak a Kabul központjában található – kiemelten biztonságos épületnek számító – Serena szállodába, és tüzet nyitottak a hotel perzsa újévet ünneplő vendégeire. Az iszlámábádi kormány “zavarónak” nevezte, hogy Afganisztán bele akarja keverni az ügybe Pakisztánt, és közölte, véget kellene vetni annak a gyakorlatnak, hogy bármi történik, azonnal Pakisztánt vádolják.


Sardar Ahmad, az AFP riportere, a férfit, feleségét és három gyerekük közül kettőt is megöltek a támadók
Fotó: Europress Fotóügynökség

Az akcióért az afganisztáni tálibok vállalták a felelősséget, akik korábban az április 5-i elnökválasztás megzavarásával fenyegettek.

A halálos áldozatok között volt az AFP francia hírügynökség egyik afgán újságírója, felesége és két gyermeke. A külföldiek nemzetiségét, kilétét nem közölték. Paraguayi beszámolók szerint az egyik áldozat a dél-amerikai ország állampolgára volt. A szállodában ENSZ-tisztségviselők és a közelgő elnökválasztásra érkezett megfigyelők is megszálltak.

A két ország között meglehetősen feszült a kapcsolat, mivel Kabul azzal vádolja keleti szomszédját, hogy tálib fegyvereseknek nyújt menedéket, valamint segíti őket az afganisztáni akciókban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik