Nagyvilág

Megszűnt Szíria vegyi csapásmérő képessége

A polgárháború sújtotta országban már nincs vegyi fegyver – állítják az oroszok.

Majdnem nullára csökkent Szíria vegyi fegyveres csapásmérő képessége – közölte az orosz külügyminisztérium.

“Mostanra megsemmisítették (Szíria) vegyi fegyverek gyártását szolgáló kapacitásait, az azok vegyítéséhez és töltéséhez szükséges berendezéseket, valamint a célba juttató eszközöket. A Damaszkusz rendelkezésére álló egyetlen, harci bevetésre kész mérgező anyagot – a mustárgázt – már maradéktalanul elszállították az országból” – áll a tárca sajtóközleményében.

Két napja, szerdán a hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) arról számolt be, hogy elszállították Szíriából a vegyi harcanyagok már több mint 45 százalékát, benne a teljes mustárgázkészletet – írja az MTI.

Csak semmi dráma!

Az orosz külügyminisztérium kiemelte: nem lehet kétségbe vonni, hogy 2014 első félévének végére sikerül megsemmisíteni a szíriai képességet vegyi harcanyag bevetésére. A tárcánál ugyanakkor nem kívánták dramatizálni azt, hogy ezt nem érték el a február 5-i határidőre. Ez Moszkva szerint főképpen az objektív körülményekkel magyarázható, azzal, hogy nem volt biztonságos a helyzet a vegyi fegyverek tárolási helye körül, a vegyi fegyvereket elszállító gépkocsioszlopok haladásának útvonalán, valamint további gondokat okozott a művelet logisztikai feltételeinek szavatolása.

Az orosz külügyminisztérium egyben felhívta a figyelmet arra, hogy Szíria betartja a vegyi fegyverek betiltásáról szóló nemzetközi egyezményben vállalt kötelezettségeit. Az elmúlt nem egész öt hónapban Damaszkusz az országban zajló belső konfliktus legnehezebb körülményei közepette, anyagi és pénzügyi fedezet hiánya mellett is hatalmas munkát végzett. Ez a munka össze sem hasonlítható azzal, ahogy más ország, például Líbia számolta fel hosszú évek során hasonló készleteit.

Moszkva állja a számlát

A dokumentumban hangsúlyozták, hogy Oroszország továbbra is fontos szerepet játszik a szíriai vegyi harcanyag megsemmisítésében. Az orosz fél jelentősen hozzájárult a vegyifegyver-összetevők biztonságos szállításának előkészítésében és azok elszállításának szavatolásában. Moszkva 2 millió dollárt (446 millió forintot) fizetett be az ENSZ célalapjába. Ezenfelül Oroszország Kínával, Szíriával, Dániával és Norvégiával együtt szavatolja a vegyi fegyver biztonságos elszállítását a tengeren – írta az orosz külügyminisztérium.

Az OPCW március elején megállapította, hogy több korábbi határidő elmulasztása után felgyorsult a vegyi leszerelés Szíriában, de továbbra is több ok késlelteti a folyamatot. Nem hivatalos források szerint március 9-én például rakétatámadás érte Latakiát, s egy ízben a leszerelési folyamatot felügyelő nemzetközi ellenőrök szálláshelye mellett ért földet egy lövedék. A rakétákat vélhetően a rezsim ellen harcoló lázadók vetették be. A vegyifegyver-rakományok nem voltak veszélyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik