Nagyvilág

Egymillió eurót kapnak a szír gyerekek

Több mint 310 millió forinttal támogatja az Európai Unió az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF küzdelmét a fertőző gyermekbénulás ellen Szíriában - közölte az Európai Bizottság.

A brüsszeli testület azt követően döntött így, hogy októberben az Egészségügyi Világszervezet tíz olyan észak-szíriai esetről számolt be, amelyben gyerekek fertőződtek meg a fertőző gyermekbénulás vírusával. Szíriában 15 éve nem tapasztaltak poliomielitiszes megbetegedést – írja az MTI.

Az UNICEF 2,5 millió olyan öt év alatti gyermeket szeretne beoltani a fertőzés ellen, akik vagy nehezen megközelíthető helyen élnek, vagy az elmúlt évek harcai miatt folyamatosan menekülniük kellett egyik helyről a másikra, ezért eddig nem kaptak védőoltást.

“A szíriaiak hihetetlen megpróbáltatásokon mentek keresztül az elmúlt három évben. Újabb csapás számukra, és gyermekek millióira jelent veszélyt, hogy a gyermekbénulás ismét felütötte a fejét az országban” – húzta alá Krisztalina Georgieva, a bizottság humanitárius segítségnyújtásért felelős tagja, aki azt leszögezte, hogy a brüsszeli testület mindent megtesz, hogy megvédje a gyerekeket ettől a pusztító betegségtől. A brüsszeli közleményből az is kiderül: szükség esetén a bizottság hajlandó tovább növelni a támogatás összegét.

Az idegrendszert megtámadó poliomielitisz vírusa emberről emberre terjed, és főleg az öt évnél fiatalabb gyermekeket támadja meg. A fertőzött gyerekek közül a betegség minden kétszázadiknál okoz visszafordíthatatlan bénulást, amely az esetek 5-10 százalékában halálos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik