Nagyvilág

Svájcban akar letelepedni Hodorkovszkij

A kérvényt már benyújtotta az egykori oljamágnás, aki a hétvégén még a Majdanon szónokolt.

Svájcban akar letelepedni Mihail Hodorkovszkij. Az erről szóló kérvényt már benyújtotta az illetékes hatóságoknak az egykori dúsgazdag olajmágnás – közölte hétfőn szóvivője a francia hírügynökséggel.

Az egykor Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik legádázabb politikai ellenlábasának tartott Hodorkovszkij tavaly decemberben 10 év után szabadult ki a börtönből, majd Berlinbe repült. Januárban Svájcba utazott, ahol felesége és két kiskorú fia él – írja az MTI.

Az egykori olajmágnás szóvivője, Werner Schieppi elmondása szerint a “szokásosnál tovább tarthat” Hodorkovszkij most benyújtott kérvényének elbírálása tekintettel arra, hogy “egy nagyon speciális esetről” van szó. A szóvivő azt is leszögezte: a sajtójelentésekkel ellentétben Hodorkovszkij felesége nem Svájcban él, igaz, a házaspár mindkét tagja gyakran jár az alpesi országban, hogy az ott tanuló két gyerekével találkozzon.

A jelenleg Ukrajnában tartózkodó Hodorkovszkij vasárnap Kijevben több ezer ember előtt mondott Putyin-ellenes beszédet. Hétfőn egyetemisták előtt arról beszélt, hogy a Krím félszigeti válságra az jelentene megoldást, ha a területnek a lehető legszélesebb körű autonómiát biztosítanák, egy ahhoz hasonlót, mint amilyet például Skócia is élvez Nagy-Britannián belül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik