Nagyvilág

Kórházba került az ukrán elnök

janukovics(960x640)(1).jpg (janukovics)
janukovics(960x640)(1).jpg (janukovics)

Miközben Kijev utcáin pattanásig feszült a helyzet a tüntetők és a rohamrendőrök között, Viktor Janukovics súlyos betegséggel ágynak dőlt. Klicsko épp büntetné az államfőt. A kormányellenes tüntetés folytatódik.

Súlyos légúti megbetegedés és magas láz miatt betegszabadságra írták ki Viktor Janukovics ukrán államfőt – közölte csütörtökön az elnöki hivatal. A dpa német hírügynökség jelentése szerint Janukovicsot kórházban kezelik.

Elfogadhatatlan az amnesztiatörvény

Janukovics előző este még megjelent a parlamentben Szerhij Arbuzov ügyvivő kormányfő és Andrij Klujev, az elnöki adminisztráció vezetőjének kíséretében, hogy egyeztessenek a Régiók Pártjának képviselőivel az amnesztiatörvény elfogadásáról.

A parlamenti többség éjjel egy kormánypárti képviselő által előterjesztett javaslatot fogadott el, amely szerint a tüntetőknek előbb szabaddá kell tenniük a hivatali épületeket Kijevben és vidéken, továbbá el kell bontaniuk a barikádokat a közlekedés zavartalanná tétele érdekében, ezután részesülhetnek csak amnesztiában azok, akik ellen eljárás indult, és akiket bebörtönöztek a kormányellenes megmozdulásokban való részvételért.

Az ellenzék a tüntetések folytatására szólította fel az embereket. Csütörtökön újabb sátrakkal bővült a Majdanon, azaz a kijevi Függetlenség terén álló sátorváros. A tüntetések tovább folytatódnak a mínusz húsz Celsius-fokot elérő fagyos hideg ellenére. Délelőtt helyszíni jelentések szerint körülbelül ezren voltak a téren, a zavargások helyszínén, a Hrusevszkij utcában pedig legalább kétszázan őrködtek a barikádokon. Jelenleg nyugodt a helyzet Kijevben.

Lőtt sérülések, felgyújtott autók

A helyi média ugyanakkor beszámolt arról, hogy előző nap kórházba vittek két férfit lőtt sérülésekkel a Hrusevszkij utcából, közülük az egyik belehalt sérüléseibe. A rendőrség ugyanakkor cáfolta a halálhírt és azt is, hogy bárki lőtt sebbel szerdán kórházba került volna.

Vitalij Zaharcsenko belügyminiszter csütörtökön a tárca honlapján közzétett üzenetében az ellenzéki politikusokra utalva felszólította “azokat, akik emberi életek árán törnek hatalomra, hogy jusson eszükbe: a barikád mindkét oldalán ugyanazon ország állampolgárai állnak”. A belügyminiszter közölte, hogy szívleállás következtében meghalt a kórházban a belügyi egységek egyik rendőrtisztje, aki a Hrusevszkij utcában teljesített szolgálatot.

Médiaértesülések szerint ismeretlenek tömegével gyújtják fel Kijevben a nyugat-ukrajnai rendszámú autókat. Az elmúlt két nap alatt mintegy kétszáz gépkocsiban keletkezett tűzkár.

Volodimir Ribak házelnök eközben aláírta a tüntetésellenes törvények hatályon kívül helyezéséről hozott jogszabályt, és elküldte azt az államfőnek jóváhagyásra. A törvény csak azután lép életbe, ha Janukovics is aláírta.

Klicskó szankciókat vár

A Bild című német lap csütörtöki számában Vitalij Klicsko azt írta, az Európai Uniónak (EU) szankciókat kellene bevezetnie Viktor Janukovics ukrán elnök és munkatársai ellen.

Az ellenéki Ütés (UDAR) párt elnöke vendégkommentárjában kiemelte: “az az érzésem, hogy ez az ember (Janukovics) ki akar minket cselezni, és csak időt akar nyerni saját magának és mocskos politikájának”.

“Ezt nem engedhetjük meg, és reméljük, hogy az EU beutazási tilalmat rendel el Janukovics és hivatalának képviselőivel szemben, amíg az elnök alá nem írja a diktatórikus törvényeinek visszavonásáról rendelkező jogszabályt” – írta a volt ökölvívó világbajnok, aki A KO-hasáb címmel rendszeresen közöl kommentárt a legnagyobb példányszámú német lapban az ukrajnai ellenzéki mozgalomról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik