Nagyvilág

Csak Aszad eltávolítását fogadják el

aszad (aszad)
aszad (aszad)

Elkezdődött a szíriai polgárháborút lezárni hivatott svájci békekonferencia. Nem sok remény van a megbékélésre.

“Nem fogunk kevesebbet elfogadni, mint a bűnöző Bassár el-Aszad eltávolítását, a rezsim leváltását és a gyilkosok felelősségre vonását” – hangsúlyozta Badr Dzsamusz, az SZNK főtitkára a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva a közel-keleti országban három éve folyó polgárháború békés rendezését célzó békekonferencia helyszínén.

Diplomáciai harc

“Azért vagyunk itt, hogy diplomáciai harcot vívjunk a szíriai forradalom céljainak és a szíriai nép vágyainak eléréséért” – mondta a főtitkár, aki a konferencia szerdai kezdete előtt az ENSZ illetékeseivel fog tárgyalni.

Dzsamusz az előző nap nyilvánosságra került, a szíriai rezsim által elkövetett gyilkosságokat és állítólagos kínzásokat ábrázoló fotókkal kapcsolatban azt is felvetette, hogy a damaszkuszi vezetés tagjait a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé kellene állítani.

Hétfőn a The Guardian című brit lap arról számolt be, hogy egy dezertált szíriai katonai rendész 55 ezer fotót csempészett ki az országból, amelyek a kormányerők börtöneiben elkövetett 11 ezer gyilkosságot dokumentáltak. A fotók hitelességét három nemzetközi ügyész erősítette meg egy független jelentésben.

Ellentétes álláspontok és tátongó törésvonalak

Megfigyelők szerint kevés az esélye, hogy kézzel fogható eredménnyel záruljon a svájci békekonferencia, különösen annak fényében, hogy a szíriai rezsim és az ellenzék, illetve a két oldalt támogató országok merőben ellentétes álláspontokat fogalmaztak meg annak kezdete előtt.

A konferencia elvi alapja az előző svájci nemzetközi békeértekezleten 2012-ben – a szíriai kormány és az ellenzék távollététben – kiadott nyilatkozat, amely szerint átmeneti nemzeti egységkormányt kell megalakítani a közel-keleti országban, ahol 2011 óta becslések szerint több mint 130 ezer ember vesztette életét és milliók váltak földönfutóvá a felkelők és a rezsim közti harcok miatt.

Ugyanakkor a másfél évvel ezelőtt elfogadott nyilatkozat nem tartalmaz konkrétumokat a nemzeti egységkormány összetételére vonatkozóan, és Aszad a közelmúltban többször utalt arra, hogy nem hajlandó távozni a hatalomból.

Emellett hétfőn a szíriai ellenzéken belül is törésvonalak nyíltak a békekonferenciával kapcsolatban, miután a legjelentősebb emigráns ellenzéki csoport, a Szíriai Nemzeti Tanács (SZNT) kivált az SZNK-ból. Az SZNT arra hivatkozott, hogy a svájci tárgyalásokon való részvétel ellentmond azon vállalásának, miszerint nem ül asztalhoz az Aszad-rezsimmel. Elemzők továbbá arra is felhívták a figyelmet, hogy az SZNK nem képvisel számos fontos szíriai fegyveres csoportot, amelyek nem ismerik el az emigráns ernyőszervezet legitimitását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik