Nagyvilág

Így kapnak agymosást az al-Kaidától a nyugatiak

Al-kaida (al-kaida, )
Al-kaida (al-kaida, )

A terrorszervezet elsősorban briteket képez ki merényletekre. Megtanítják őket az autóba rejtett pokolgép összeszerelésére és robbanómellények készítésére is.

Terrorcselekményekre kapnak kiképzést az Aszad-rezsim ellen Szíriában harcoló britek és más nyugati állampolgárok az al-Kaida terrorhálózattól, amely arra biztatja őket, hogy hazájukba visszatérve merényleteket hajtsanak végre – írta nyugati hírszerzési forrásokat és az al-Kaida egy dezertőr tagját idézve a hétfői The Daily Telegraph.

A vezető brit konzervatív napilap forrásai szerint a nyugatiakat kiképzik egyebek mellett autóba rejtett pokolgépek összeállítására és felrobbantására, öngyilkos merényletekhez használatos, robbanószerrel töltött mellények készítésére, utána hazaküldik őket, azzal az utasítással, hogy alakítsanak új terrorsejteket.

Agymosás

A lap Törökországban készített interjút a Muradnak nevezett al-Kaida-dezertőrrel, aki elmondta: számos britet, aki azért utazott Szíriába, hogy Bassár el-Aszad elnök rezsimjének megdöntéséért harcoljon, fanatikus iszlám szélsőségesek “agymosásnak vetnek alá”.

Murad elmondta: a briteken kívül találkozott francia és amerikai “iszlám szent harcosokkal” is, akik már arról beszéltek, hogy Európában vagy az Egyesült Államokban hol fognak pokolgépes vagy öngyilkos merényleteket elkövetni. “Mindegyikük megnevezett egy helyszínt (…) egy amerikai közölte, álma az, hogy felrobbantja a Fehér Házat” – mondta a The Daily Telegraphnak a volt al-Kaida-tag.

Még nem esett le a tantusz

A lap által idézett brit elhárítási források szerint ötszázra becsülhető azoknak a briteknek a száma, akik Szíriába utaztak harcolni az Aszad-rezsim ellen, és közülük ötvenen már haza is térhettek. A Szíriában harcoló britek közül több tucatnyiról a brit belső elhárítás (MI5) tudja, hogy szélsőséges eszméket vallanak.

A The Daily Telegraph idézi Richard Waltont, a Scotland Yard terrorelhárítási osztagának parancsnokát, aki kijelentette: már vannak is jelek arra, hogy brit állampolgárok terrortámadási paranccsal térnek vissza Szíriából. Walton részletek nélkül elmondta, hogy a Scotland Yard “óriási számban hajt végre műveleteket” a lakosság megvédésére. A brit lakosság “nem is fogta fel eddig, hogy milyen komoly a helyzet (…) Még nem esett le a tantusz” – fogalmazott az elhárítási parancsnok.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik