Nagyvilág

Vallási üldöztetés miatt kapott menedéket az ateista

iszlám (iszlám, )
iszlám (iszlám, )

Az afgán fiatalember 16 éves korában menekült Nagy-Britanniába, ahol csak 2013-ig maradhatott volna. A hatóságok azonban attól tartanak, ha vsszamegy hazájába, halálbüntetés vár rá.

Vallási üldöztetésre hivatkozva menedékjogot adott egy ateista afgán állampolgárnak Nagy-Britannia – jelentette kedden a BBC brit közszolgálati médium.

A férfi jogászai szerint vélhetően ez az első olyan eset, hogy valaki ateizmusa, azaz az Istenben való hit hiánya alapján kapott menedékjogot Nagy-Britanniában.

A muszlimként felnevelt fiatalember 2007-ben, 16 éves korában menekült Nagy-Britanniába Afganisztánból családjával egy ottani konfliktus miatt, és eredetileg 2013-ig maradhatott volna az országban.

Azonban a szigetországban való tartózkodása alatt feladta a muszlim hitet, és jogi képviselői azzal érveltek, hogy emiatt a hazájába való visszatérése esetén üldöztetés, sőt akár halálbüntetés is várhat rá.

Egy joghallgató készítette elő az esetet

A jogi képviselők az 1951-es genfi menekültügyi egyezményre hivatkozva kérelmezték a menedékjogot a brit belügyminisztériumnál. E konvenció a vallási, faji, nemzeti hovatartozása, társadalmi csoporthoz való tartozása vagy politikai meggyőződése miatt hazájukban üldöztetett emberek védelmét biztosítja.

Az ügyet egyébként a Kenti Egyetem egyik másodéves joghallgatója készítette elő.

Büszkék a britek

A brit belügyminisztérium az ügy kapcsán közölte: az Egyesült Királyság büszke arra, hogy hosszú ideje menedékjogot biztosít az erre rászorulóknak, és minden beadványt egyénileg bírálnak el.

A szigetországi ateisták és agnosztikusok legprominensebb szervezete, a brit humanista egyesület üdvözölte a döntést, és a nem vallásos emberek érdekvédelmének fontosságát hangsúlyozta, amit állítása szerint az általában csak a keresztények jogainak megóvására törekvő nyugati kormányok gyakran figyelmen kívül hagynak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik