Nagyvilág

Menekülnek az európaiak Dél-Szudánból

del-szudan(960x640)(2).jpg (dél-szudán)
del-szudan(960x640)(2).jpg (dél-szudán)

A vasárnapi puccskísérlet okozta feszültség és erőszakos cselekmények miatt több európai ország is úgy döntött pénteken, hogy kimenekíti állampolgárait Dél-Szudán területéről.

A német szövetségi véderő egyik repülőgépe összesen 55 német, francia, svájci és holland állampolgárt szállított pénteken a dél-szudáni fővárosból, Jubából a szomszédos Ugandába. A délután folyamán egy másik gépet is útnak indítanak.

A holland védelmi minisztérium közölte, hogy légi úton néhány tucat holland állampolgárt az etióp fővárosba menekítenek. Az olasz külügyminisztérium szintén evakuálásról közölt adatokat: egy katonai repülőgép fedélzetén 63 európai lakos, köztük 34 olasz még pénteken Olaszországba érkezik a válság sújtotta afrikai országból.

Az Egyesült Államok nagykövetsége pénteken az ötödik rendkívüli járatát indította útnak Dél-Szudánból.

A kínai CNPC, a nyersanyagokban gazdag ország egyik legjelentősebb olajbefektetője a fővárosba, Jubába menekítette az egyik olajmezőről az ott dolgozó munkatársait – közölte pénteken a vállalat egyik illetékese és a dél-szudáni állami média. A Hszinhua kínai hírügynökség szerint a CNPC 32 alkalmazottját érinti az evakuálás.

Összecsapások, katonák a fővárosban

A Hszinhua pénteken közölte, hogy egy az ország északi részén fekvő, indiai, malajziai és dél-szudáni vállalatok tulajdonában lévő olajmezőn csütörtökön összecsapások voltak, amelyekben 14 dél-szudáni olajmunkás meghalt.

Mintegy 34 ezren kerestek menedéket az ENSZ három dél-szudáni bázisán: mintegy 20 ezren Jubában, közel 14 ezren pedig Jonglei állam fővárosában, Bor településen.

A New Vision című dél-szudáni kormányzati lap pénteken közölte: ugandai katonákat rendeltek Jubába Dél-Szudán kérésére, hogy segítsenek helyreállítani a közbiztonságot a fővárosban. A különleges egységeket elsősorban a repülőtér biztosítására és az ugandai állampolgárok kimenekítésének segítésére kérték fel – pontosított az újság.

Etnikai alapú a konfliktus

Dél-Szudánban a politikai feszültség azóta nőtt meg, hogy idén júliusban menesztették Riek Machar alelnököt. A hatóságok a héten azt állították, hogy december 16-ára virradóra Machar hívei puccskísérlet hajtottak végre. Az egykori alelnök ezt tagadta.

Helyi megfigyelők szerint etnikai alapú a konfliktus, amely a dinka és a nuer népcsoport között robbant ki. Salva Kiir elnök a dinka népcsoport tagja, míg Riek Machar a nueré. A legfrissebb információk szerint az állítólagos vasárnapi puccskísérletben ötszázan haltak meg, és a sebesültek száma elérheti a nyolcszázat is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik