Nagyvilág

3860 év börtönt kaptak

baszk (baszk)
baszk (baszk)

Fejenként 3860 évi börtönre ítélte egy spanyol bíróság szerdán a Haza és Szabadság (ETA) baszk szakadár szervezet három aktivistáját egy gépkocsiba rejtett pokolgéppel elkövetett merénylet miatt, amelyben 2009-ben százhatvanan sebesültek meg az észak-spanyolországi Burgos egyik csendőrségi laktanyájánál.

Daniel Pastor Alonsót, Inigno Zapirain Romanót és Beatriz Etxebarria Caballerót a terrorista ügyekben ítélkező madridi bíróság egyenként 160 emberölési kísérletben találta bűnösnek, és esetenként 24 évi, azaz összesen 3840 évi börtönt szabott ki rájuk, ezen kívül még 20 évet az okozott anyagi károkért.

2009. július 29-én hajnalban egy Daniel Pastor által leparkolt, 700 kilogrammnyi ammonál robbanószerrel megrakott gépkocsi robbant fel a burgosi csendőrség laktanyája előtt. A detonációban 160 ember sebesült meg, közöttük 41 gyermek.

2003 óta a spanyol büntető törvénykönyv értelmében a terrorcselekményekért kiszabható legnagyobb büntetés 40 évi szabadságvesztés.

A három aktivistára elvben nem vonatkozik az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) által október 21-én kihirdetett határozat, amelynek alapján több tucatnyi ETA-tagot helyeztek szabadlábra.

Az EJEB egy ETA-aktivista ügyében törvénytelennek minősítette, hogy a büntetés-végrehajtási kedvezmények alkalmazását a kiszabott összbüntetés egészére kötelezővé tévő, 2006-ban elfogadott Parot-doktrínát visszamenőleges hatállyal alkalmazták. E doktrína lényege, hogy a kedvezményeket nem a maximálisan kiszabható büntetési tételből, hanem az elítélt által elkövetett összes bűncselekményért összesen járó büntetésből kell levonni.

A precedens értékű strasbourgi ítélet nyomán több ETA-tagot, de erőszakos bűncselekményeket elkövető személyt is szabadlábra helyeztek.

A fogvatartottak kérdése rendkívül kényes ügy a spanyol jobboldali kormány és a fegyveres baszk csoport között: az ETA a büntetés-végrehajtási politika megváltoztatását követeli, a kormány erről nem hajlandó tárgyalni, és ragaszkodik a szakadár szervezet megszűnéséhez.

Az ETA 2011. október 20-án jelentette be, hogy végleg lemond az erőszakról, de nem hajlandó beszolgáltatni a fegyvereit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik