Nagyvilág

Már három magyar párt van Szlovákiában

szlovákia (szlovákia)
szlovákia (szlovákia)

Egy évvel a pártalapítási szándék bejelentése után Szlovákiában megjelent a harmadik, magyar választókat megszólítani kívánó politikai párt, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ), amely egy szlovák párt átnevezésével jött létre - számolt be az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű napilap kedden.

Nem jött össze elég aláírás

Az új párt létrehozásának szándékát tavaly októberben jelentették be a kezdeményezők, és közölték, hogy hozzálátnak a párt bejegyzéséhez szükséges 10 ezer aláírás gyűjtéséhez. Arra számították, hogy már tavasszal megalakíthatják a pártot, de ez nem sikerült.

Az “elsődlegesen keresztény értékeket felvállaló politikai csoportosulás” szervezőinek májusig 9 ezernél kevesebb aláírást sikerült összegyűjteniük, ami nagyban jelzi a létrehozott párt politikai súlyát. Ezt követően együttműködési szándékkal szólította meg őket a Szlovákiai Vállalkozók Pártja (SZS) nevű, ugyancsak nem számottevő támogatottságú, korábban bejegyzett párt. Az MKDSZ, amelynek Fehér Csaba, a kezdeményezés korábbi szóvivője lett az elnöke, így végül nem újonnan bejegyzett pártként, hanem a SZS névváltoztatásával jött létre.

Hiányolták a keresztény értékek képviseletét

Fehér Csaba a párt létrehozását korábban azzal indokolta, hogy szerinte jelenleg a felvidéki magyar választók szavazataiért küzdő pártok egyike sem “fektet kellő hangsúlyt” a keresztény értékek képviseletére. A párt azon célkitűzése, hogy elsődlegesen a keresztény értékek képviseletét kívánja felvállalni, ellentmond annak, hogy a tömörülés az elődpártja révén az Európai Szabad Szövetség (EFA) nevű európai pártcsaládnak lett a tagja. Az EFA meglehetősen heterogén pártcsoportosulás, tagszervezetei sorában liberális zöldpártoktól kezdve baloldali populista pártokig sokféle politikai mozgalom megtalálható.

Nem lelkesek a magyar pártok

Az MKDSZ célkitűzéseit már a párt megalakítási szándékának bejelentésekor kétkedve fogadták politológusok és a felvidéki magyar választók szavazataiért versengő pártok is. Mind a Magyar Közösség Pártja (MKP), mind pedig a Most-Híd szlovák-magyar párt kétségbe vonta annak lehetőségét, hogy egy újabb, szlovákiai magyar választók szavazataiért versengő csoportosulás hozzájárulhatna a felvidéki magyarság közös politikai érdekképviseletének megteremtéséhez.

Az “új” pártok névváltoztatással történő létrehozása egyébként, bár nem bevett szokás Szlovákiában, újszerűnek sem nevezhető, és több példa volt már erre. Néhány évvel ezelőtt, a bürokratikus bejegyzési folyamat megkerülésével így jött létre a Borkedvelők Pártjából a pozsonyi sajtó által szélsőjobboldalinak nevezett Mi Szlovákiánk Néppárt (LSNS) is Marián Kotleba besztercebányai megyei vezetővel az élén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik