Nagyvilág

Ellenzékben sem politizálhat Berlusconi

A háromszoros volt olasz miniszterelnököt szerdán azonnali hatállyal kizárták a szenátusból, de ez nem jelenti politikai befolyása elvesztését.

A szenátusi vita során a többség elutasított kilenc javaslatot is, amelyeknek az volt a céljuk, hogy az adócsalásért jogerősen négy évre elítélt politikusra ne alkalmazzák az úgynevezett Severino-törvényt. Ez azt mondja ki, hogy nem lehet a parlament tagja olyan személy, akit több mint két év börtönbüntetésre ítéltek jogerősen.

2019-ig nem indulhat választásokon

Berlusconi most legalább hat évig nem indulhat az olaszországi választásokon – beleértve az európai parlamentit is -, de várhatóan továbbra is a közélet meghatározó szereplője marad.

A szenátusi vitában formálisan nem arról szavaztak, hogy kizárják Berlusconit, hanem kilenc esetben azokról a benyújtott javaslatokról, amelyek kivonták volna őt a Severino-törvény hatálya alól. Mivel ezeket a javaslatokat nagyjából 200 szenátor következetesen elvetette és csak 120-an támogatta, automatikusan érvényben maradt a mentelmi bizottság javaslata Berlusconi szenátorrá választásának érvénytelenítésére.

Államcsínyt emlegetett

Berlusconi nem akar vécét pucolni. Háborog a közmunka miatt.

Bonyolította a vitát az is, hogy az olasz semmítőszék (legfelsőbb bíróság) a Mediaset-perben augusztus elsején hozott ítéletében megerősítette a másodfokon kiszabott négy év börtönbüntetést, de ebből hármat automatikusan elengedtek egy korábbi amnesztiatörvény értelmében, így most csak egy van érvényben.

Berlusconi a perei alatt mindvégig az ártatlanságát hangoztatta, és “államcsínynek” minősítette a szenátusból való kizárását, mert szerint a Severino-törvényt visszamenőleges hatállyal alkalmazzák vele szemben. “Keserű ez a nap, a demokrácia gyásznapja… Nem vonulok vissza egy kolostorba! A helyemen maradok” – mondta híveinek római rezidenciája előtt tartott tömegtüntetésen.

Ellenzékben a pártja

Mivel az olasz parlamenti erőviszonyokból előre látható volt Berlusconi kizárása a szenátusból, pártja, a Forza Italia (FI) egy nappal korábban kilépett a nagykoalíciós kormányból és ellenzékbe vonult. Enrico Letta olasz miniszterelnök erre válaszul kijelentette, hogy a kormány ezzel összetartóbb és erősebb lett. Ez a kormány 2015 végéig képes lesz vezetni Itáliát, és mostantól a tervezett gazdasági és intézményes reformok megvalósítására összpontosíthat.

Berlusconi védőügyvédje kedden sajtótájékoztatón hangoztatta, hogy Berlusconit a parlamentből való kizárás politikailag megerősíti. Ez a következő választáson fog kiderülni – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik