Az értesülés alapjául az a titkosított hírszerzési költségvetés szolgál, amelyet Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) Moszkvába szökött volt külsős informatikusa szivárogtatott ki.
Az amerikai hackertámadások csaknem háromnegyede Irán, Oroszország, Kína és Észak-Korea ellen irányult, valamint a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását célozta.
A lap szerint a dokumentum új bizonyíték arra, hogy az amerikai kormány szolgálatában kiberszakemberek egyre nagyobb hada egyre agresszívebben hatol be külföldi számítógép-hálózatokba. Az offenzív műveletek hatáskörének és méreteinek kiterjesztése azt jelzi, hogy megváltozott a korábbi amerikai politika, amely a nemzetközi normákat igyekezett megvédelmezni a kibertérben. Ennek egyik oka, hogy az amerikai gazdaság és haderő erősen számítógép-függővé vált.
A GENIE kódnév alatt futó, évi 625 millió dollárt felemésztő program keretében az amerikai komputeres szakemberek “titkos implantátumokat” telepítenek külföldi számítástechnikai eszközökre, amelyek a későbbiekben állandó behatolási lehetőséget biztosítanak a számukra. Ilyen implantátum-programokból az év végéig legkevesebb 85 ezer fog működni stratégiai hálózatokban, de az NSA több millióra akarja bővíteni ezek számát.
A GENIE legszűkebb keresztmetszete az információ feldolgozására rendelkezésre álló, nem megfelelő kapacitás, de az NSA rendszerbe állítja a TURBINE kódnevű automatizált rendszert, amely implantátumok és aktív támadások millióit képes koordinálni.