A lap forrásai szerint a kivégzést még augusztus 20-án hajtották végre, három nappal azután, hogy letartóztatták az ország szigorú pornográfia-ellenes törvényeit állítólag megsértő énekeseket, zenészeket és táncosokat. A halálos ítéletet egy kivégzőosztag gépkarabélyokkal hajtotta végre, amit a vádlottak családjának és együtteseik tagjainak is végig kellett nézniük.
A kivégzettek hozzátartozóit állítólag munkatáborokba küldte a rezsim, ami a hasonló ügyekben bevett szokásnak számít Észak-Koreában.
Hjon és Kim nagyjából egy évtizeddel ezelőtt kezdett járni, de Kimet apja, Kim Dzsong Il néhai diktátor később arra utasította, hogy szakítson meg minden kapcsolatot a nővel. Hjon később hozzáment egy katonához, Kim pedig egy másik népszerű énekest, Ri Szol Dzsut vette el feleségül (a képen vele látható a diktátor).
Ennek ellenére egyes pletykák szerint Kim és Hjon szakításuk és házasságaik után is folytatták afférjukat. Kim felesége, Ri egyébként házasságuk előtt ugyanannak az együttesnek volt a tagja, amelynek Hjon, ezért egyes feltételezések szerint neki is szerepe lehetett a kivégzés elrendelésében.
Az elítélteket állítólag politikai agitációval is megvádolták, miután egyeseknél Bibliákat találtak, ami a vallást üldöző Észak-Koreában főbenjáró bűnnek számít.
A Csoszon Ilbo forrásai szerint a fejlemény azt jelzi, hogy Kim mindenkit eltávolít, aki bármiféle módon alááshatná hatalmát. Arról ugyanakkor nem írt a lap, hogy az énekesek pontosan milyen módon fenyegették a fiatal diktátor hatalmát.