Nagyvilág

17 embert végeztek ki Irakban


Egy kivételével mindenkit terrorizmus vádjával akasztottak fel.

Az igazságügyi minisztérium hétfői közlése szerint 17 embert végeztek ki Irakban. Egy kivételével mindegyik esetben terrorizmus volt a vád. 15 iraki és egy egyiptomi állampolgár azért kapott halálbüntetést, mert “az iraki nép elleni bűncselekményeket” követett el. Egy további elítéltet meg nem nevezett bűncselekmény miatt végezték ki. A kivégzettek közül kettő nő volt.

A hatóságok azt nem közölték, hogy az akasztásokat mikor hajtották végre. A közel-keleti országban idén már 67 embert végeztek ki.

Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet szerint 2011-ben Irakban hajtották végre a negyedik legtöbb halálos ítéletet a világon Kína, Irán és Szaúd-Arábia után. Tavaly összesen 129 akasztás volt Irakban.

Jogvédők korábban számos alkalommal megkérdőjelezték, hogy az Irakban felakasztott embereket tisztességes eljárás során ítélték-e el. Az Európai Unió és az ENSZ emberi jogi főbiztosa is bírálta a gyakorlatot, egyebek között arra hivatkozva, hogy az ítéletek gyakran kínzás során kicsikart vallomásokon alapulnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik