Nagyvilág

Megrázó felvételek a szíriai gáztámadásról – több száz halott

Szíria (Szíria)
Szíria (Szíria)

Mérgesgázzal hajtott végre légitámadást szerdán a szíriai kormányhadsereg Damaszkusz keleti külvárosaiban, és ennek legalább 213 halálos áldozata van, köztük nők és gyerekek - állítják szíriai ellenzéki aktivisták.

A Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erők kiterjedt offenzívát indítottak hajnalban a lázadók kezén lévő térség ellen, és annak részeként vetettek be gázt – közölték a Helyi Koordinációs Bizottságok és a Szíriai Forradalom Általános Bizottsága nevű ellenzéki szervezetek.

Fotó: AFP / Shaam Network

Utóbbi egy videofelvételt tett közzé a YouTube-on, bizonyítandó az állítólagos tömegmészárlást. Az Al Arabya hírtelevízió megrázó riportot készített a videómegosztóra feltöltött filmekből, amelyet itt nézhetnek meg az erős idegzetűek.

A támadás Gúta térségén belül Zamalka, Arbín és In-Tarma kerületeket érte. A különböző szervezetek az áldozatok számát nagyon eltérően adják meg, van, amelyik szerint akár ötszázan is meghalhattak.

Még vasárnap ENSZ-megfigyelők érkeztek az országba azzal a céllal, hogy felismerjék vegyi fegyverek jelenlétét, valamint megelőzzék bevetésüket.

Az ellenzék szerint több mint ezren haltak meg

A szíriai ellenzék szerint 1300-nál is több halálos áldozatot követelt a szíriai kormányhadsereg egy mérges gázzal végrehajtott támadása szerdán Damaszkusz külvárosában.

George Szabra, a Szíriai Nemzeti Koalíció nevű ellenzéki ernyőszervezet egyik vezetője isztambuli sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a nemzetközi közösség a hallgatással cinkosságot vállal a “vegyi fegyveres támadás” elkövetőivel. Szabra szerint a kormányerők által végrehajtott “mészárlás” végképp ellehetetlenítette a szíriai válság politikai megoldására irányuló nemzetközi erőfeszítéseket.

A szíriai hadsereg határozottan cáfolta, hogy vegyi fegyvert használt volna, és “alaptalannak” nevezte az erre vonatkozó állításokat.

Szarin az utód kezében

Háfez al-Aszad elnök 2000-ben bekövetkezett haláláig irányította az országot, ekor kisebbik fia, Bassár al-Aszad vette át a hatalmat, amit azóta is gyakorol. Az ifjabb Aszad jelentősen enyhített apja kemény berendezkedésén, sőt az ország nemzetközi helyzetében is komoly változásokat ért el.

Az „arab tavasz” idején, 2011 márciusában kisebb tüntetések kezdődtek Damaszkuszban, ezeket a karhatalom eleinte, majd vidéken áldozatokat is követelő összecsapások alakultak ki a biztonsági erők és az 1963 óta érvényben lévő szükségállapot visszavonását, valamint a szabadságjogok biztosítását követelő tüntetők között. Al-Aszad hadserege sorozatos kegyetlenkedéseket, mészárlásokat, tömeggyilkosságokat követett el az ellenük harcoló, dezertőrökből álló Szabad Szíriai Hadsereg katonái, és polgári lakosok, nők gyerekek ellen. A kegyetlenkedések mértékét a helyszínen jelen lévő egyes nyugati újságírók a délszláv háborúhoz mérhetőnek nevezték.

Idén májusban Carla del Ponte, az ENSZ emberi jogi nyomozóinak vezetője arról beszélt, hogy a szíriai polgárháború sebesült áldozataitól és az egészségügyi dolgozóktól olyan tanúvallomásokat gyűjtöttek össze, amelyek arra utalnak, hogy a felkelők bevetettek szarin ideggázt a harcokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik