Nagyvilág

Többezres tüntetés Kairóban

Egyiptom (egyiptom)
Egyiptom (egyiptom)

A megbuktatott Mohamed Murszi egyiptomi elnök több ezer támogatója tiltakozott hétfőn Kairóban: a volt iszlamista államfő visszahelyezését és a hadsereget vezető tábornok elítélését követelték.

Miközben az iszlamista Muzulmán Testvériség több ezer támogatója felvonult az egyiptomi főváros utcáin, nemzetközi küldöttek tartottak megbeszéléseket az ország legfontosabb vezetőivel, hogy megfelelő megoldást találjanak a politikai válságra, és elkerüljék a további vérontást.

A tüntetők Murszi nevét és a “Nem vagyunk terroristák” mondatot skandálták, valamint a megbuktatott elnökről készült képeket emeltek a magasba. Mások Abdel Fattah asz-Szíszi tábornokot, a hadsereg vezetőjét sértő feliratokat mázoltak a falakra és szobrokra. A hadsereg asz-Szíszi vezetésével buktatta meg Mohamed Murszit július harmadikán, hetekig tartó tömegtüntetések után.

A biztonsági erők egyelőre nem avatkoztak be. Murszi támogatói továbbra is két helyszínen táboroznak Kairóban. Az átmeneti kormányzat azonban közzétette, hogy a tüntetés nemzetbiztonsági fenyegetést jelent, és elkötelezte magát a tömeg feloszlatása mellett.

A megmozdulás azt jelzi, hogy egy hónappal Murszi elnök megbuktatása után és a nemzetközi diplomáciai erőfeszítések ellenére még mindig feszült a belpolitikai helyzet Egyiptomban. Július harmadika óta mintegy háromszázan vesztették életüket a politikai ellentétek szülte erőszakban. A hadsereg és az iszlamisták eddigi legvéresebb összecsapásában mintegy nyolcvanan haltak meg július 27-én.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik