Nagyvilág

Túl hangosak a müezzinek

mecset (mecset, )
mecset (mecset, )

Indonéziában, a világ legnépesebb muzulmán országában arra kérték a mecsetek müezzinjeit a ramadán első napján, hogy fogják vissza a hangerejüket.

Mint minden évben a böjti hónap idején, idén is hangszórót nem kímélve verseng egymással a mintegy 800 ezer mecset müezzinje. A napi öt imán túl – az első reggel fél ötkor kezdődik – szinte szünet nélkül recsegtetik az egymásra helyezett hangszórókat a folyamatos Korán-idézetekkel. A hangerő fülész szakorvosok szerint eléri az egészségre káros szintet. Ezt szeretné elkerülni a világ negyedik legnépesebb országa mecsetjeit tömörítő Indonéz Mecset Tanács.

Ramadán idején a mecsetek egyre hangosabbak. Meg kell tehát kérnünk őket, korlátozzák a hangszórók használatát – mondta a szervezet helyettes vezetője, Masdar Masudi. Az imára szólítást bírálni szigorú tabunak számít Indonéziában, eddig csak külföldiek vállalkoztak erre, a saját kárukra. Három éve a kelet-indonéziai Lombok szigetén élő egyik amerikai engedte szabadon egy mecset elleni haragját, kitépve a hangszórókábelt. Istenkáromlásért öt hónapi börtönre ítélték.

Mostanában azonban már nem csak a külföldiek bírálnak. Tavaly egy hetvenes éveiben járó muzulmán merészelte bepanaszolni a szomszédjában lévő túlbuzgó mecsetet. Miután többször is megfenyegették, visszavonta ugyan a panaszt, de a mecset is csökkentette a hangerőt. 2012 áprilisában nagy meglepetésre Boediono indonéz alelnök szólította fel önmérsékletre a mecseteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik