Nagyvilág

Carlos, a Sakál nem kér a védelemből

birosag(960x640)(33).jpg (bíróság)
birosag(960x640)(33).jpg (bíróság)

Megkezdődött hétfőn a párizsi különleges bíróságon a Carlos, illetve Sakál néven ismertté vált venezuelai Ilich Ramírez Sánchez fellebbviteli pere.

A világ egykor leghírhedtebb terroristájának négy, harminc éve Franciaországban elkövetett robbantásért kell felelnie. A terrorakciók miatt 11-en meghaltak, mintegy 150-en megsebesültek. A terrorcselekményekkel foglalkozó esküdtszék elé Carlos egyedül, ügyvédei nélkül érkezett.

„Megtiltottam az ügyvédeimnek, hogy védjenek. Ez nem a bíróság ellen van, nem akarom a pert szabotálni” – közölte a 64 éves egykori terrorista. Döntését azzal magyarázta, hogy a venezuelai hatóságok nem hajlandók az elvileg június 26-ig tartó perben a védelem költségeit fedezni, ami szerinte egy „szabotázzsal” ér fel. Carlos azt kérte, hogy védelmét kirendelt ügyvédek lássák el.


Bírósági szkeccs Carlosról
Forrás: AFP

Az önmagát „hivatásos forradalmárnak” nevező Sakált 1994 augusztusában fogták el a francia titkosszolgálat emberei Szudánban. 1997 végén életfogytiglani börtönre ítélték egy 1975-ben Párizsban elkövetett hármas gyilkosság miatt. Most azért kezdődött újabb per, mert azzal vádolják a terroristát, hogy köze volt a Párizs–Toulouse vasútvonalon, illetve az al-Vatan című arab napilap párizsi irodája előtt 1982-ben végrehajtott pokolgépes merényletekhez. A gyanú szerint szerepe volt két másik, 1983. december 31-én elkövetett vonatrobbantásban is.

Két éve Carlos nagy vihart kavart, amikor egy svéd tévének azt mondta, hogy Oszama bin Laden mártír, az al-Kaida megölt vezetőjére még száz év múlva is emlékezni fognak, mert azzal, amit tett, példát mutatott.  Barack Obama amerikai elnökre ezzel szemben senki se fog emlékezni – vélte akkor a  francia börtönben életfogytiglani büntetését töltő Carlos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik