Nagyvilág

Aligátor támadta meg, miközben a rendőrök elől menekült

Aligator(960x640)(2).jpg (aligátor, )
Aligator(960x640)(2).jpg (aligátor, )

Bár sikerült lefutnia a rendőröket, nem jutott messzire. A húszéves floridai férfit végül a kórházban fogták el.

A fiatalembert csütörtök hajnalban akarták megállítani a floridai Pinellas megye rendőrei, mert autójával nem tudta tartani a sávot. Bryan Zuniga meg is állt, amikor a rendőrök levillogták, de gyorsan kipattant és elszaladt az őt igazoltatni akaró rendőrök elől, akik nem tudták utolérni, és nyomát vesztették, miután egy kerítésbe lyukat rúgva elmenekült – jelentette a helyi sajtó, a rendőrség beszámolójára hivatkozva.

Zunigát pár órával később mégis sikerült elfogni, méghozzá egy helyi kórházban, ahol az arcát és karját ért sebesülések miatt kellett ellátni. A férfit ugyanis menekülés közben egy aligátor támadta meg egy víztisztító telep közelében. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy Zuniga hogyan jutott el a kórházba, ahonnan csütörtök délután vitték át egy börtönbe.

A férfi ellen betörés, kerítésrongálás, rendőri eljárás elől való menekülés és rendőrrel szembeni ellenállás vádjával indítottak eljárást. Valamint a jogosítványa sem volt érvényes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik