Nem tudják, hogy hány embert keresnek
Az amerikai nagyvárosokban megszigorítják az óvintézkedéseket, a rendőrök fokozzák a járőrözést a repülőtereken és a vasútállomásokon, illetve olyan helyeken, ahol általában nagyobb tömegek gyülekeznek. Richard DesLauirers, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) illetékese közölte, hogy továbbra sincsenek egyértelmű információk a robbantások elkövetőiről, azt sem tudni, hogy egy ember vagy többen hajtották végre a merényleteket, és az indítékok sem ismertek. A bostoni hatóságok ötvenezer dollárt (csaknem 11 millió forint) ajánlottak fel annak, aki a tettesek nyomára vezeti a hatóságokat.
A robbanóanyagot hatliteres kuktákban helyezték el, az edényeket fekete vászonzsákba tették, megtöltötték fémdarabokkal, szegekkel és csapágygolyókkal, hogy növeljék a roncsolás hatásfokát. Ilyen pokolgépeket korábban afganisztáni, indiai, nepáli és pakisztáni robbantásokban használtak, de ilyen volt a New York-i Times Square-en 2010 májusában elkövetett merényletkísérletben használt három pokolgép egyike.
Kínai állampolgár a harmadik áldozat
A bostoni maraton idején hétfőn elkövetett két robbantásban három ember halt meg. Legfrissebb hírek szerint 183-an megsebesültek, s 17-nek közülük válságos az állapota. Köztük van egy 9 éves lány és egy 10 éves fiú. Összesen nyolc sebesült gyereket ápolnak kórházban.
Azonosították közben a robbantások harmadik halálos áldozatát. Kína New York-i főkonzulátusa közölte, hogy kínai állampolgárról van szó, de a hozzátartozók azt kérték, hogy a nevét ne hozzák nyilvánosságra. A sebesültek között is van egy kínai állampolgár, s az ő állapota stabil.
Két halálos áldozatról már korábban kiderült, hogy kicsodák: egyikük egy nyolcéves amerikai kisfiú, név szerint Martin Richard – akinek hatéves húga és édesanyja is súlyosan megsebesült –, illetve a 29 éves Krystle Campbell, aki egy étteremnek volt a vezetője.
Jövőre is lesz maraton
Barack Obama elnök csütörtökön Bostonba utazik, hogy részt vegyen a kettős merénylet áldozatainak emlékére rendezett megemlékezésen.
A bostoni maraton szervezői közben bejelentették, hogy a hétfői tragikus események dacára jövőre is megrendezik a futóversenyt. Jerome Valcke, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) főtitkára bejelentette, hogy szigorítani fogják a biztonsági intézkedéseket a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokságon.