Nagyvilág

Egy Bostonban élő magyar a merényletről

Így élte meg az elmúlt napot Mózes Viktor.

Súlyos merénylet történt a Boston Maratonon, ahogyan arról a Hír24 részletesen beszámolt, eddig 3 halottat és 144 sebesültet követelt a terrorcselekmény.

A 28 éves Mózes Viktor a bostoni Beth Israel Deaconess Medical Centerben kutat. Azt mondja, semmit sem lehetett sejteni a robbantás előtt, és azt követően a belváros kivételével higgadt volt a hangulat, ugyanakkor az embereket megrázták a történtek.

“Nem voltam sem tegnap, sem ma a robbantás helyszínén vagy a közelében. Tegnap dél körül néztem a versenyt egy darabig, de nem a cél körül, hanem kijjebb a belvárostól. Nagyon jó hangulat volt. Utána bejöttem dolgozni a laborba, és csak 4 óra körül, amikor lementem ebédelni a kávézóba, akkor hallottam a történtekről. Az embereket – így engem is – feldúlták az események, és ezt követően mindenki megpróbálta elérni szeretteit, ismerőseit, hogy azok jól vannak-e. Engem is hívtak barátok, kollégák, és én is sorra csak telefonáltam. Ez nem volt egyszerű, mert a szolgáltatók le voltak terhelve” – mondta.


Fotó: AFP / Spencer Platt

Hogy utána mennyire változott a hangulat a városban?

“Este 7 körül, amikor biciklivel elindultam hazafelé, itt a Longwood Medical Areában (ahol több nagy kórház is van, például a Brigham and Women’s Hospital vagy a Children’s Hospital), fokozott volt a rendőri jelenlét. Egyébként sem hazafelé, sem reggel ide vissza nem tapasztaltam különöset. Inkább kihagyom a tömegközlekedést általában is, biciklivel járok. Igaz, úgy tudom, már rendesen járnak a tömegközlekedési eszközök. Egy kollégám nemrég jelezte, hogy a metróban mindenki táskáját átvizsgálják.

Én egy laborban dolgozom, nincs kapcsolatom a betegekkel. Viszont megkapjuk a kórház köremailjeit az aktuális helyzetről. Ma reggel mindenkinek megköszönték a heroikus munkát. Itt nálunk 21 sérültet láttak el, közülük hetet megoperáltak” – mondta el a Hír24-nek a Bostonban élő Mózes Viktor.

Van gyanúsítottja a merényletnek

Az amerikai nyomozók egy 20 éves szaúd-arábiai férfit gyanúsítanak a robbantásokkal, az illetőt jelenleg a bostoni kórházban rendőri megfigyelés alatt tartják.

Nemcsak gyanúsítottja, hőse is van a bostoni tragédiának. A cowboykalapos Carlos Arredondo több, a detonációk helyszínén készült felvételen látható, ahogy a sebesülteken segít, majd ahogy egy véres amerikai zászlóval a kezében elsétál.

Nem a hétfői robbantás volt egyébként az első eset, hogy egy nagyobb sporteseményen ismeretlenek, illetve terrorista csoportok merényletet követtek el. Ide kattintva megnézheti a sporttörténelem tíz legdurvább támadását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik