Nagyvilág

Van gyanúsítottja a bostoni merényletnek

A dzsihadisták remélik, hogy a bostoni robbantás a terroristák műve. A New York-i rendőröknek már van egy gyanúsítottjuk, akit jelenleg kórházban ápolnak. Egyes felvetések szerint nem véletlen, hogy április 15-re esett a merénylet időpontja.

Az amerikai nyomozóknak már van gyanúsítottjuk: egy 20 éves szaúd-arábiai férfi, akit jelenleg a bostoni kórházban rendőri megfigyelés alatt tartanak – számolt be a New York Post. Az illetőnek komoly sérülései vannak; elképzelhető, hogy a robbantáskor repeszek találták el. Egyelőre nem tudni, hogy milyen körülmények között került a kórházba, illetve mikor sérült meg: a merényletben vagy pedig az elfogásakor. A szaúdi férfit két órán belül a robbantás után fogták el.

Toboroztak

Mint a terrorista honlapokon megjelent közleményeket folyamatosan tanulmányozó SITE központ jelentése állítja, az egyik dzsihádista fórumon több mint egy hete egy szélsőséges fórumtag egy dzsihadista illető bejelentéséről posztolt. Mint írta, a terrorista egy amerikai merényletre készült, ám az illetőt a többi fórumtag arra figyelmeztette, hogy ne keltsen ekkora publicitást egy készülő merényletnek. A dzsihadista fórumtag arra is utalt a posztjában, hogy az Ansar al-Mujahideen nevű, zárt netes fórumon azt is olvasta, hogy egy illető április 1-jén toborzó üzenetet tett közzé, amelyben tagokat toborzott egy – állítása szerint a szeptember 11-i merénylethez hasonló kaliberű – öngyilkos terrorcselekményhez.

Fotó: MTI/AP

Örülnek a merényletnek

A bostoni robbantás híre a dzsihádista fórumokon (Ansar al-Mujahideen, al-Fida’, Shumukh al-Islam, stb.) is végigsöpört; a fórumtagok olyan véres fotókat osztottak meg egymással, amelyen jól látszanak a sebesültek.

A Shumukh al-Islam fórum – amely az al-Kaida elsődleges internetes fóruma – két rövid üzenetet tett közzé az oldalán: „A robbantás áldozatai és sérültjei sokkolták az USA-t, és pánik tört ki egész Amerikában” – áll az egyik üzenetben. Míg a másikban az al-Kaida egykori vezetőjétől, Oszama bin Ladentől egy sokat idézett mondat olvasható: „Allahra esküszöm, hogy Amerika és az amerikaiak addig nem álmodhatnak a biztonságról, amíg ki nem verjük a hitetlenek seregeit Mohamed földjéről.”

A pakisztáni tálibok közölték, hogy nincs közük a robbantáshoz, hozzátéve: helyeselik az Egyesült Államok és szövetségesei elleni támadásokat. A csoport korábban fenyegetőzött azzal, hogy amerikai területen is hajt végre merényletet.

Nem véletlen az április 15-i dátum?

A dzsihadista fórumokon egytől egyig örömködnek a bostoni merényletről megosztott hírek és a sebesülteket ábrázoló fotók láttán, mondván „Amerika romokban”. Egyes fórumozók pedig párhuzamokat vonnak korábbi merényletek évfordulóival: egyfelől Abraham Lincolnt április 14-én éjjel (egyes verziók szerint április 15-én) gyilkolták meg 1865-ben; másfelől két hét múlva lesz Oszama bin Laden halálának (2011. május 2-án éjjel gyilkolták meg) a második évfordulója, a terrorvezér abbottabadi likvidálásáról pedig – az amerikaiak tudomása szerint – április 15-én döntöttek.

A fórumozók abban bíznak, hogy dzsihadista terrorista követte el a merényletet; erre utal az egyik poszt, mely szerint az Afganisztánból nemrégen visszatért, a bostoni maratonon résztvevő katonák azt állítják, hogy a robbanások zaja pontosan olyannak hangzott, mint a tálibok és az al-Kaida robbanószerkezeteinek a hangja.

Nem feltétlenül al-kaidás

Brian Jenkins, a washingtoni központú RAND szakértője szerint nem feltétlenül az al-Kaida vagy más, hasonló dzsihadista szervezet soraiba tartozott a merénylő. Mint a CBS-nek elmondta, elképelhető, hogy egy belföldi, szélsőséges nézeteket valló illető követhette el a robbantást. A szakember szerint – ha összehasonlítjuk a terrorszervezet korábbi merényleteivel – az elkövető nem volt különösen képzett, tapasztalt.

Fotó: MTI/AP

Két szálon fut a nyomozás

Két fő iránya van a robbantásos merénylet tettesei után folyó nyomozásnak: a rendőrség és a titkosszolgálatok szerint vagy egy belföldi kormányellenes csoport vagy radikális iszlamisták lehetnek a háttérben – értesült a Reuters.

A merénylet időzítéséből arra lehet következtetni, hogy belföldi szélsőségesek az elkövetők. Hétfőn volt Massachusetts államban – amelynek Boston a székhelye – a hazafiak napja, amelyen az amerikai függetlenségi háborúra emlékeznek. Április 15. egyébként az Egyesült Államokban az adóbevallás határideje, és az adófizetési kötelezettség több államellenes csoport számára központi probléma. Ezen a héten van két korábbi nagyobb merénylet évfordulója is: az 1993-as wacói ostromé és az 1995-ös oklahomai robbantásé.

A másik teória szerint a bostoni robbantás elkövetői közvetlenül vagy közvetve radikális iszlamistákkal állhattak kapcsolatban. Ezt a verziót erősíti, hogy két robbanás történt gyors egymásutánban, ami az al-Kaida terroristahálózatra jellemző módszer.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik