Nagyvilág

A vezetőket hibáztatják az árvízkárosultak

arviz(2)(960x640)(1).jpg (árvíz)
arviz(2)(960x640)(1).jpg (árvíz)

A helyi lakosok szerint meg kellett volna erősíteni a gátakat.

A nyugat-ukrajnai árvíz sújtotta települések lakói a helyi vezetést hibáztatják – írta hétfői számában a Moszkovszkij Komszomolec v Ukrajinye című napilap.

Az újság szerint az Ivano-Frankivszk megyében lévő Tiszmenicje települést átszelő folyó kilépett a medréből, és lakóházakat, kerteket árasztott el. A helyi lakosok szerint az áradásért a helyi vezetés felelős, mert nem erősítették meg a gátakat, ráadásul a folyó tele van akadályokat képező szeméttel. A megyei vezetés ellenben a helyi lakosokra terheli a felelősséget, mondván, hogy a folyópartra – amely árvízveszélyes terület – engedély nélkül építettek lakóházakat.

A megyében egyébként több településen víz alatt állnak az utak, az emberek csónakokkal közlekednek. A szomszédos Lviv megye több településén is hasonló a helyzet. A helyi katasztrófavédelem közlése szerint a megyében 15 lakóházból és 9 udvarból szivattyúzták ki a vizet, továbbá 195 lakost evakuáltak. Több településen megerősítették a gátakat, összesen 1450 homokzsákot raktak le. Ivano-Frankivszk megyében 189 épület van elárasztva, 136 háztáji gazdaság és 154 kert, valamint csaknem 30 hektárnyi termőföld.

A legfrissebb, hétfői adatok alapján országszerte – kilenc megyében – 89 településen küzdenek árvízzel, köztük a fővárosban, Kijevben is. A legsúlyosabb a helyzet a főváros környékén, ahol 63 település érintett. Az elmúlt napon 402 mentési szakember vett részt a kárelhárításban, összesen csaknem 61 500 köbméternyi vizet szivattyúztak ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik