Nagyvilág

Így képzeli a jövőt az új pápa

ferenc pápa (ferenc pápa)
ferenc pápa (ferenc pápa)

Szegény egyházat és a szegényekért fellépő egyházat szeretne az új katolikus vezető. Ferenc pápa erről a sajtó munkatársainak szombat délelőtt tartott audienciáján beszélt.

Az új egyházfő most először szólt arról, hogy miért választotta a Ferenc nevet. Jorge Mario Bergoglio, Buenos Aires eddigi érseke egyértelművé tette, hogy Assisi Szent Ferenc, a szegények szentje után választotta magának ezt a nevet. Assisi Szent Ferenc a béke, a mértékletesség és a szegények szolgálatának jelképe – fogalmazott.

A szavazás alatt kiváló barátom, Sao Paulo érseke, Claudio Hummes volt mellettem… Amikor a dolgok kezdtek – mint fogalmazott – ‘veszélyesre fordulni’, ő bíztatott. Amikor az én javamra döntött a kétharmad, átölelt, és azt mondta, ne feledkezzek meg a szegényekről” – idézte fel a szerdai megválasztása utáni pillanatokat a pápa. A szegényekről pedig azonnal Assisi Szent Ferenc jutott eszébe.

Beszélt arról is, hogy az utóbbi napokban sok munkája volt, egyúttal köszönetet mondott a sajtónak. Újságírók százméteres sorban állva vártak a Szent Péter téren arra, hogy bejussanak az audienciára. A pápa kérdésekre azoban nem válaszolt.

Ferenc pápa március 23-án ellátogat Castel Gandolfóba, ahol zárt ajtók mögött találkozik elődjével, XVI. Benedek pápával. A Vatikán történelminek nevezte a találkozót, hiszen hat évszázada XVI. Benedek volt az első, aki leköszönt tisztségéről.
A szentszéki tájékoztatás szerint Ferenc pápa a március 19-i beiktatása előtti napon hazája, Argentína elnökével is találkozik. Az eddigi Buenos Aires-i érsek és Cristina Fernández de Kirchner az utóbbi években többször is nyilvános összetűzésbe került, a jezsuita bíboros nyíltan bírálta Kirchnert liberális intézkedéseiért, többek közt az azonos neműek házasságkötésének támogatása és az ingyenes fogamzásgátlók miatt.

Azt tudta, hogy Ferenc pápa legszívesebben busszal utazik és több mint ötven éve egyetlen müködő tüdővel él? Ha további érdekességekre is kíváncsi az új egyházfőről, erre menjen tovább!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik