Nagyvilág

Erdő Péter lehet a nevető harmadik

Minél tovább tart a konklávé, annál nagyobb az esély arra, hogy „kompromisszumos" jelölt győz a pápaválasztáson. A korai fehér füsttel együtt azonban a magyar esélyek is elszállnak.

Szinte kizárt, hogy a pápaválasztó konklávé első napján döntés szülessen az új pápa személyéről, de az már most valószínűsíthető, hogy a bíborosok erős kezű, rendtisztelő főpásztort választanak majd a katolikus egyház élére, aki elsimítja a Vatileaks-dosszié okozta kellemetlenségeket, és határozottságával, törvénytisztelő magatartásával elejét veszi a hasonló botrányoknak – így látja a kedden kezdődött pápaválasztás fő csapásvonalát Érszegi Márk Aurél Vatikán-szakértő.


Készülődés a Vatikánban, kattintson a képre! (Fotó: MTI / EPA)

Mivel a Vatileaks következtében jelenleg a bíborosok körében a „legnépszerűbb” témák egyike a római kúrián esett csorba és annak kezelése, az új pápának erős szervezeti vezetőnek és a kánonjog kiváló ismerőjének kell lennie, akinek nagyon határozott elképzelései vannak az egyházon belül megindult tisztulási folyamat lépéseiről – mondta lapunk érdeklődésére a szakember.

Reformerek vs konzervatívok

Érszegi szerint az új főpásztor kiválasztásnál rengeteg szempontot figyelembe vesznek majd a bíborosok – úgymint idegennyelv-ismeret, fizikai állapot, népszerűség, elismertség, vezetői kvalitások –, de a fő szempont feltehetően az lesz, hogy a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évekbeli fegyelmi hiányosságok okozta pedofilbotrányokhoz hasonló esetek többet ne fordulhassanak elő.

„A kérdés csak az, hogy egy úgymond reformer pápát választanak majd, aki továbbviszi a már megkezdett megújulási folyamatot, vagy inkább egy konzervatívabb pápa mellett döntenek, aki diszkrétebben, ‘házon belül’ oldja majd meg a Vatileaks-problémát. Az mindenestre biztos, hogy az észak-amerikai bíborosok nagyon elkötelezettek ebben a kérdésben, így az ő szavuk sokat nyom majd a latban” – részletezte a szakértő.

A komornyik szivárogtatott

A Vatileaks, a pápai lakosztályból ellopott bizalmas vatikáni dokumentumok botránya a tavalyi év elején robbant ki, amikor az iratokat – köztük XVI. Benedekhez intézett leveleket és faxokat, valamint tárgyalási javaslatokat – ismertették az olasz újságok. Egyes dokumentumok a Vatikánban tapasztalható korrupcióról, kontár irányításról, a szentszéki megrendeléseknél alkalmazott nepotizmusról és a Vatikán bankjának nevezett IOR vezetésében meglévő széthúzásról szólnak.

A kiszivárogtatással Paolo Gabrielét, XVI. Benedek pápa volt személyi inasát vádolták meg, akinek a lakásán több láda eredeti és fénymásolt dokumentumot találtak. Kiderült, hogy ellopott még ezen kívül XVI. Benedeknek küldött ajándékokat, és egy olyan 100 ezer eurós csekket is, amely a pápa nevére szólt.

Gabrielét október 6-án másfél év börtönre ítélték, de decemberben a pápa megkegyelmezett neki, és egy Vatikánon kívüli római egyházi intézménybe helyezték át.


Tökéletes profil

Érszegi úgy látja, a hatvanéves Erdő Péter bíborosnak kánonjogászként, a rend és a szabályok tisztelőjeként, valamint főegyházmegyei érsekként komoly esélye van a konklávén, de igazán csak harmadik jelöltként, úgynevezett kompromisszumos megoldásként merülhet fel a neve a szavazáson. Éppen ezért a kedd délutáni első voksolás kulcsfontosságú lehet, mert a későbbi eseményeket nagyban befolyásolja majd, hogy lesz-e valaki, aki relatív többséget szerez (mint 2005-ben Joseph Ratzinger), vagy a 115 szavazat viszonylag egyenlően oszlik meg több jelölt között.

„Erdő Péter bíboros a profilja alapján mindenképpen esélyes, és képes is arra, hogy a pápai feladatoknak eleget tegyen, mindenkinek megfelel a személye, kiegyensúlyozott jelölt. Ez azonban egyúttal azt is jelenti, hogy akkor lenne a legnagyobb esélye, ha döntetlen helyzet alakulna ki, vagyis ha két pápajelölt mögött ugyanannyian sorakoznának fel, és így kénytelenek lennének egy harmadik mellett dönteni” – magyarázta Érszegi.


Lehetséges jelöltek (Fotó: AFP)

Hozzátette: bárhogy is végződjön a konklávé kimenetele, „500 éve fordult elő utoljára, hogy egy magyar bíboros ilyen közel áll ahhoz, hogy pápa legyen”.

A Vatikán-szakértő szerint – ismerve a történelmi hagyományokat – feltehetően 2-3, legfeljebb 4 napon belül megszületik a pápaválasztáshoz szükséges kétharmados többség, de minél tovább kell várni a fehér füstre, annál nagyobb az esélye, hogy végül egy kompromisszumos jelölt, azaz például Erdő Péter bíboros lett a befutó.

Olvasóink már kevésbé bizakodóak, az oldalunkon közzétett szavazás jelenlegi (14:30) állása szerint alig 30 százalékuk (csaknem hatezer voksoló) gondolja úgy, hogy a magyar bíboros lesz a pápa. Ha szívesen módosítana az arányon, szavazzon!

Kinek a feje felett lebeg a bárd?

Az olasz sajtó szerint Angelo Scola milánói érseknek van a legtöbb esélye arra, hogy pápaként lépjen ki, és ehhez a szintén esélyesnek tartott Pedro Odilo Scherer brazíliai bíborosnál és az észak-amerikai bíboroscsoport jelöltjeinél kell több szavazatot szereznie. Ugyanakkor van egy olyan mondás, miszerint aki pápaként megy be a konklávéra, vagyis erős jelölt, az bíborosként jön ki onnan.

Angelo Scola
Milánói érsekként a legnagyobb és legbefolyásosabb egyházmegye irányítója, e posztra való 2011-es kinevezése óta tartják igazán számon az egyik legesélyesebb „pápajelöltként”. Milánói érsekként és velencei pátriárkaként két olyan, rendkívül tekintélyes egyházi pozíciót tölt be, amelyből öt pápa került ki a XX. században. Scolát már nyolc évvel ezelőtt, Ratzinger bíboros pápává választásakor is széles körben esélyes személynek tartották Szent Péter trónjára. A 71 éves Scola konzervatív nézeteiről ismert, ugyanakkor fiatalokból álló hallgatóság előtt gond nélkül idéz olyan modern amerikai szerzőktől, mint Jack Kerouac vagy Cormac McCarthy.

Érszegi Márk korábban, egy lapunknak adott interjújában elmondta, a bíborosok – különösen manapság – nemigen törekszenek arra, hogy őket válasszák meg pápának, mert nagy munkateherrel és áldozatvállalással jár a pozíció. XVI. Benedek például különösen vonakodott, amikor megválasztották. Mint akkor fogalmazott: látta, ahogy a bárd lesújtani készül rá, tehát egyfajta fenyegetésnek fogta fel a szolgálatot – emlékeztetett a szakértő.

Twitteren is fohászkodtak a pápaválasztók

Mint arról korábban beszámoltunk, kedden 10 órakor megkezdődött a mise az új egyházfő megválasztásáért a vatikáni Szent Péter-bazilikában. A bíborosok püspöksüvegben és bíborszínű miseruhában vonultak be a székesegyházba, miközben a kórus gregorián éneket énekelt. Az oltárhoz közeledve levették süvegüket, térdet hajtottak és keresztet vetettek. Ezután helyet foglaltak a Szent Péter sírja fölött emelkedő oszlopos baldachin körül.


A képre kattintva beleshet a konklávé helyszíneire! (Fotó: MTI / AP)

Még mielőtt megkezdődött volna a konklávé, amely alatt a pápaválasztók nem kommunikálhatnak a külvilággal, néhány bíboros küldött egy utolsó Twitter-üzenetet. „Mennyei Atyánk, vezesd szívünket, adj nekünk holnap bölcsességet és erőt” – írta például Peter Turkson ghánai bíboros hétfő este.

A mise után a bíborosok visszatérnek szálláshelyükre, a Szent Márta-házba, ahol még van lehetőségük kommunikálni a külvilággal, mert a szó szoros értelmében vett konklávé még nem kezdődött meg. Háromnegyed négykor autóbusz viszi őket a Szent Márta-háztól az apostoli palotákig, ahol fél ötkor a Cappella Paolinából bevonulnak a Sixtus-kápolnába. A bíborosok a konklávéra való bevonulás közben a Teremtő Lélek, jöjj közénk (Veni Creator Spiritus) latin nyelvű éneket – a legrégebbi Szentlélek-himnuszt – éneklik.

Fehér vagy fekete?

Ma este 7-kor, holnap pedig délben és ugyancsak este 7-kor szállhat fel a sikeres szavazást jelző fehér vagy a sikertelenséget mutató fekete füst a Sixtus-kápolna kéményéből. Ha viszont a délelőtti vagy délutáni szavazási fordulóban már az első körben meglesz az eredmény, vagyis sikerül pápát választani, akkor a fehér füst 10.30 és 11 óra, illetve 17.30 és 18 óra között felszáll.

Ha péntekig nem sikerül egyházfőt választaniuk, akkor szombaton imanapot tartanak, majd vasárnap folytatják a szavazást.

XVI. Benedek megválasztásakor a konklávé második napján, 17 óra 56 perckor szállt fel a fehér füst.

Ha kíváncsi rá, milyen biztonsági előkészületek előzték meg a pápaválasztó konklávét, valamint hogy mennyivel emelkedett a szobák ára a Vatikán környéki szállodákban, ide kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik