Nagyvilág

Pizsamás ujjharapó terrorizálta a várost

Sérült ujj (kötés, ujj, sérülés, )
Sérült ujj (kötés, ujj, sérülés, )

Elfogta a rendőrség a kínai Vuhan városában garázdálkodó férfit, aki emberujjak leharapásával szórakoztatta magát az utcákon.

A harmincéves férfit az otthonában fogta el a helyi rendőrség, miután százezer darab fényképet tettek közzé a támadóról a városban, abban reménykedve, hogy valaki fel fogja ismerni a bizarr támadások elkövetőjét – írta a Shanghai Daily. A csak Csao néven azonosított férfiról még nem tudni, hogy miért hajtotta végre a furcsa akciókat. A hatóságok vizsgálják, hogy beszámítható-e.

A férfi egy hete támadt először a kínai nagyvárosban. Egy 83 éves férfi volt az első áldozata, akinek jobb mutatóujját harapta le. Az áldozat elmondta: éppen az utcán beszélgetett, amikor váratlanul éles fájdalmat érzett, és már csak azt látta, hogy az ujja a földre zuhan. A támadás olyan hirtelen érte, hogy még csak reagálni sem tudott, és a támadónak sikerült elmenekülnie.

Csao egy nappal később pedig egy hétéves kisgyereket nézett ki magának, aki anyjával együtt sétált. Az esetet megörökítő térfigyelő kamerák felvételein látni lehet, hogy a pizsamát viselő Csao követi őket, majd elkapja a kisgyerek kezét, és leharapja bal kezének nagyujját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik