Nagyvilág

Beleállt az eltört bicikliülés a fenekébe

Beszorult bicikliülés (kerékpár, nyereg, rúd, )
Beszorult bicikliülés (kerékpár, nyereg, rúd, )

A kínai gyerek az év első tanításai napján tartott az iskolába, amikor hihetetlenül szerencsétlenül esett kerékpárjával. Tűzoltók kellettek mentéséhez.

A szorult helyzetbe került fiút ugyanis az általában az autóroncsokba szorult emberek kiszabadítására használt hidraulikus feszítővágóval kellett levágni kerékpárjáról a baleset után. A nyereg az esés közben ugyanis valahogyan letört, a nyeregrúd pedig annyira beleállt a fiú fenekébe, hogy azt a helyszínen nem lehetett kihúzni onnan – írta a rocketnews24, a kínai sajtóban megjelent beszámolókra hivatkozva.

Miután a tűzoltók a feszítővágóval levágták a kerékpárról, a gyereket mentővel kórházba szállították, úgy, hogy a bicikliváz egy része még a fenekéből kandikált ki. A fiúból végül a kórházban szedték ki az ülésrudat, és haza is engedték. A beszámolók szerint megúszta súlyosabb sérülések nélkül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik