Benyújtja lemondását Bulgáriában Bojko Boriszov miniszterelnök az országszerte napok óta tízezreket megmozgató kormányellenes tüntetések nyomán. A kormányfő ezt szerdán, a parlamentben jelentette be, mint fogalmazott „a hatalmat a nép adta nekem, most visszaadom neki”.
Elmondása szerint nem akar olyan kormányban részt venni, amely miatt a nép a rendőrséggel hadakozik. „Nem nézhetem a parlamentet, amint kordonnal van körbezárva, nem ez a célom. Nem tudom nézni a véres Orlov-hidat” – jelentette ki, utalva Szófia egyik jelképére és az egyes tüntetéseket kísérő erőszakra. Egyértelművé tette, hogy a lemondás az egész kormányra vonatkozik, és a hivatalos aktusra még szerdán sor kerül.
A tömegtüntetéseket eredetileg az év elejétől jelentősen megugrott áramdíjak váltották ki. Az utcai felvonulások azonban hamar a gazdasági szigor és a kormány elleni általános tiltakozásba fordultak át, és egyre több helyen zavargások is kísérték. Az elmúlt hétvégén több tucat helyszínen sok tízezren tüntettek, de az akciók hétfőn és kedden is folytatódtak.