Nagyvilág

Négyévesek szexeltek egy egyházi iskolában

gyerekek (gyerekek )
gyerekek (gyerekek )

Bezárnak egy kaliforniai lutheránus előkészítő iskolát, ahol 4 és 5 éves kisgyerekek orális szexet folytattak egymással.

A Carson városában lévő egyházi iskolát, ahol óvodás korú gyerekeket készítenek fel az általános iskolára, pénteken fogják bezárni, miután kiderültek az esetek – jelentette a KABC-TV. A televíziónak egy apuka elmondta: négyéves fiával legalább kétszer „csinált csúnya dolgokat” egy ötéves kislány. Richard McCarthy elmondása szerint fia vallotta be neki, hogy mi történt a helyi lutheránus templom által üzemeltett iskolában. McCarthy úgy tudja, hogy még legalább egy fiúval megtörtént az eset, és a gyerekek nem tudták feldolgozni a történteket, s azóta is szeretnék újraélni az érzést.

Az orális szexszel megvádolt ötéves kislány anyja a KABC-nek álnéven nyilatkozott, miután az esetről szóló beszámolók terjedni kezdtek a sajtóban. „Jane Doe” elmondása szerint lányát az egyik felügyelő kapta rajta az egyik vécében egy négyéves fiúval. Amikor az anya az eset után kikérdezte lányát, hogy egyáltalán honnan tudta, hogy létezik az orális szex, a lány azt mondta neki, hogy látta, ahogy egy másik lány azt csinálja az iskolában. Az anya szerint lánya szavaiból úgy tűnt, hogy ez mindennapos esetnek számított az egyházi iskolában. A lányt még tavaly októberben kivette az előkészítő iskolából.

A KABC-TV első beszámolójában még az szerepelt, hogy McCarthy és több más szülő ügyvédhez fordult, és hétfőn pert fognak indítani az iskola ellen. Később azonban az ügyvéd a televíziónak elmondta: miután leadták az esetről szóló riportot, újabb szülők jelentkeztek nála, ezért vár a perindítással, hátha még többen lesznek.

Az iskolát pénteken fogja bezárni az azt üzemeltető egyház. Elmondásuk szerint nem a szexuális esetek miatt, hanem azért, mert az igazgató személyes okokból lemond, és senki más nem vállalta, hogy átvegye a helyét. Az iskolát egyébként a kaliforniai állami iskolafelügyelet vizsgálta legalább egy szexuális eset miatt, valamint a nem megfelelő felügyelet és a rossz diák-tanár arány miatt. A szülők által felfogadott ügyvéd szerint az egész eset a megfelelő felügyelet hiányára vezethető vissza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik