Nagyvilág

A csótányokat is többen kedvelik, mint a politikusokat

csotany(1)(210x140)(1).jpg (csótány, )
csotany(1)(210x140)(1).jpg (csótány, )

Többek véleménye, hogy a politikusok tetvek. Ezt a kijelentést azonban sokan sértőnek találnák – a tetvekre nézve.

Egy amerikai felmérés szerint ugyanis az emberek, mármint az amerikaiak döntő többsége (67 százalék) jobb véleménnyel van a tetvekről, mint a kongresszusban ülő politikusokról. De nem csak a tetvek állnak ilyen jól. Egy másik rovar, mégpedig a csótány – amely ugyancsak előkelő helyen van a politikusokra használt jelzők között – szintén jobban szerepelt a Public Policy Polling közvélemény-kutatásában. A nagy túlélőt már kevesebb ember, 45 százalék találta tiszteletreméltóbbnak a képviselőknél, akiket 43 százalék emelt a csótányok fölé (12 százalék pedig nem tudott választani).

A kellemetlen rovarok mellett az olyan, még kellemetlenebb orvosi beavatkozások is kedvesebbek voltak az embereknek, mint a gyökérkezelés (56-32) és a béltükrözés (58-31), sőt, még a közlekedési dugókról (56-34) is jobb véleménnyel vannak. A helyzet olyan rossz a politikusokra nézve, hogy még a franciákat is jobban szeretik (46-37).

A politikusoknak egy kis reménysugarat jelent, hogy azért vannak dolgok, amelyeknél még ők is népszerűbbek. A kankót (trippert) és az ebolavírust például többen utálják, mint a kongresszust, csakúgy, mint a telefonos marketinggel foglalkozó embereket, a kommunizmust vagy Észak-Koreát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik