Nagyvilág

Bocs, hogy nem szóltunk, de mérgező az ivóvíz

Vízcsap (vízcsap, )
Vízcsap (vízcsap, )

Öt napon át hagyta egy kínai város vezetése, hogy a szomszédos települések mérgező vizet igyanak. Utána elnézést kértek.

Az észak-kínai Csangcse város önkormányzatának elvileg két órán belül jelentenie kellett volna, amikor egy helyi vegyi üzemből több tonna mérgező folyadék került egy folyóba, amelyből több közeli település is veszi az ivóvizét. Az önkormányzat azonban túllépte a határidőt. Nem pár órával, hanem pár nappal. Egészen pontosan csak öt nappal a veszélyes vegyszer szivárgása után jutottak el oda, hogy közölték a városokkal: ne használják a folyó vizét, mert az mérgező – jelentette a kínai hírügynökség.

Csang Pao, a város polgármestere hétfőn kért elnézését egy sajtótájékoztatón az érintett települések lakóitól, amiért napokig titkolták a balesetet. A késlekedés oka az volt, hogy bíztak abban, hogy a december 31-én történt szennyezésért felelős cég majd szép halkan megoldja a problémát, és arról senkinek sem kell tudnia.

Azonban közben kiderült, hogy az eredetileg jelzett 1,5 tonnás mennyiségnél jóval több, nagyjából kilenc tonna erősen mérgező anilin került a Csocsang nevű folyóba, és egyben az egymillió lakosú Handan város ivóvízrendszerébe. A mérgező anyag szintje a megengedett mérték hétszázszorosa volt (72 mg literenként, miközben a biztonságosnak tekintett mennyiség 0,1 mg).

A város lakói csak január 5-én tudták meg, hogy baj van, akkor, amikor a helyi hatóságok elzárták a vizet. Másnapra már újra folyt ivóvíz a csapból, miután egy földalatti víztározóra kapcsoltak át, de addigra a város boltjait kifosztották a már csak a palackozott vizekben bízó emberek, akiket a polgármesteri bocsánatkérés valószínűleg nem nyugtat meg.

Közben a kínai hírügynökség arról számolt be, hogy már egy másik folyót is elért a szennyezés, újabb városokat fenyegetve. A hatóságok szűrőgátak segítségével próbálják menteni a helyzetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik