Nagyvilág

Elitegységet vetnek be Szíriában

Francia és amerikai elitegységek készülnek szíriai bevetésre a jordániai-szíriai határon.

A katonai elitegységek legfőbb feladata az lenne, hogy Bassár el-Aszad rezsimjének összeomlása esetén megvédjék a vegyifegyverraktárakat az iszlám felkelők fosztogatásaitól – írta a Focus című német hetilap egy NATO-tisztségviselőre hivatkozva.

Az idézett tisztviselő a Focusnak elmondta, hogy a francia idegenlégió ejtőernyős vadászai az elmúlt hónapokban több alkalommal is küldtek felderítő egységeket Jordániából Szíriába. Mindezt azzal igyekeztek leplezni, hogy az állítólagos feladat egy, a menekültek segítését célzó tábori kórház felügyelete volt a jordániai-szíriai határon. A francia idegenlégió akár egy arabokból álló teljes századot képes küldeni titkos bevetésre – mondta el a NATO képviselője az újságnak.

Az információk szerint a Delta Force, valamint a Rangers amerikai elitegységek sivatagi harcban kiképzett katonái ugyancsak szíriai bevetésre várnak.

A Focus ugyanakkor jeruzsálemi katonai forrásokra hivatkozva arról írt: a Szajeret Matkal nevű, a terrorizmus elleni harcra kiképzett izraeli elitalakulat már hosszabb ideje tevékenykedik Szíriában

Ajánlott videó

Olvasói sztorik