Nagyvilág

Több mint 50 halott a szíriai merényletekben

Ötvennél több halálos áldozata és 120 sebesültje van azoknak a robbantásos merényleteknek, amelyeket szerda reggel követtek el a szíriai főváros főleg keresztények és drúzok lakta Dzsaramana negyedében – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).

A londoni székhelyű szervezet adatai szerint a halottak száma 54, a sebesültek közül pedig 23 állapota nagyon súlyos.

A kormánypárti al-Ihbaríja tévé közölte korábban, és szemtanúk ezt megerősítették, hogy négy robbanás történt gyors egymásutánban, és ezek közül két esetben gépkocsiba rejtett pokolgép robbant fel a városrészben. Dzsaramana lakóinak többsége a damaszkuszi rezsimet támogatja, és saját védelmükre milíciákat tartanak fenn a negyedben.

A szinte egy időben elkövetett robbantásos merényletek az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat módszerei közé tartoznak. A szíriai kormány azt állítja, hogy biztonsági erői országszerte több ezer al-Kaida-tag ellen harcolnak.

A merényleteket feltehetően a felkelők hajtották végre, s a Hszinhua kínai hírügynökség szerint nyilvánvalóan az volt a céljuk, hogy megzavarják a kormányerőket, amelyek egy másik fővárosi negyedben, Darajában, a harcok legújabb színhelyén körbeveszik a felkelők egyes csapatait.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik